Az első viking napkövet megtalálták

Francia kutatók azt feltételezik, hogy megtalálták a vikingek navigációs eszközét a legendás napkövet.

A korabeli információk szerint ezzel a kővel a vikingek tudtak tájékozódni, amikor ebbe a kőbe belenéztek, még akár borús időben, és naplemente előtt is. A kő mindig megmutatta a nap irányát, ami az akkori helymeghatározás szempontjából kulcsszerepet játszott.



Guy Ropars a Rennesi Egyetem kutatója úgy gondolja, hogy a most feltárt hajóroncsban a rakományok között egy ilyen navigációs kő került elő. A névtelen hadihajó 1592-ben süllyedt el a La Manche francia partjaihoz közelebb eső Alderney sziget közelében. A kődarab több, mint 400 éven keresztül volt a tenger fenekén, és már opálossá vált, de a szakemberek szerint a kő megmunkálása alapján akár a legendás napkő is lehet. Állításukat egyre inkább az is alátámasztja, hogy a kő mellett találtak egy körzőt is, amely navigációs távolságmérésre volt hivatott.

Ropars már korábban is tanulmányozta a kővel kapcsolatos írásokat, és meggyőződése volt, hogy léteznek ezek az egykori irányt mutató eszközök. Kutatásai során kiderült, hogy a kőnek az anyaga egy különleges klacitkristály, mészpát, (izlandi pát), ún. kettőstörő polarizáló kristály, amely Izlandon, és Skandináviában nagy számban megtalálható. A kristályt forgatva elviekben megállapítható a nap helyzete. (Ha két távozó fénysugár egyforma intenzitású akkor a tájolás tökéletes). A kutatók szerint ezzel a módszerrel minimum 5 fokos pontossággal megállapítható a nap iránya.

Ropars szerint ezeket az eszközöket nagyban használták elsősorban helymeghatározáshoz, de az is elképzelhető, hogy más területeken is használhatták a köveket. Korai forrásokból kiderült az is, hogy ekkor már volt iránytű, de a vikingek ezt az eszközt használták navigációhoz, mert pontosabb volt. Kísérletet tettek egy hasonló, de nem opálos páttal is amit megmunkáltak korunkbeli eszközökkel. A megmunkált kő 1 fokos pontossággal állapította meg a nap helyzetét.

(ipon)