Az Iszlám Állam ellen harcol a korábbi szexrabszolga

George Clooney felesége, Amal támogatja Nadja Murad küzdelmét.Nadja Murad32014-ben támadta meg az Iszlám Állam Nadja Murad faluját, ahol a jazidi (Irakban élő nem muzulmán) nemzetség tagjaként élt a nő, akinek a családját megölték a terroristák. Az ISIS minimum 300 embert mészárolt le a támadás során.

Nadja, a két nővére és több unokanővére nem halt meg, ugyanis velük más terve volt a terrorszervezetnek. A nőket Moszulba hurcolták, ahol szexrabszolgaságra kényszerítették őket. Ezt követően a szexuális bántalmazás mindennapossá vált.

A brutális nemi erőszakot csak azok a szexrabszolgák élhették túl, akik képesek voltak fejben távol maradni a testükkel történő borzalmaktól. Két hónappal a falu lerohanása után Nadja megszökött, és végül egy német menekülttáborban kötött ki. Szerencsére a két lánytestvére is megmenekült. Ők szintén Németországban vannak.Nadja Murad2Nadja azonban nem zárja le annyival a vele történteket, hogy menekültként fog élni, hanem ő bátran szembe akar szállni az Iszlám Állammal, ebben a harcban pedig nem kisebb személyiség segít neki, mint az ügyvédként dolgozó Amal Clooney, George Clooney felesége, aki több ezer olyan nőt képvisel, akik megjárták a terrorszervezet poklát.

Nadja és Amal először Stuttgartban találkozott, amikor a tartományi vezető jelenlétében kinevezték az iraki nőt az ENSZ jószolgálati nagykövetének az emberkereskedők elleni küzdelemben. Emellett a korábbi szexrabszolgát Nobel-békedíjra jelölték.Nadja MuradA sikeresen megmenekült nőt most már semmi sem akadályozhatja meg abban, hogy kiálljon a világ elé, ahol elmondja, hogy milyen szörnyűségeken kellett átmennie neki, és több ezer sorstársának.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com