Az Iszlám Állam után ennyi maradt Palmürából - videó

Vasárnap a szíriai hadsereg visszafoglalta Palmürát az Iszlám Államtól. Döbbenetes képek készültek a városról.


Megígérték, hogy a földdel egyenlővé tett templomok újra állni fognak.

1

Az ISIS tavaly májusban szállta meg a várost. Hadserege jelentős pusztítást okozott. Megrongálták a műemlékeket. Ezt azzal indokolták, hogy ezek a pogány bálványimádás eszközei voltak.

A mozdítható darabok közül, amelyek épen maradtak, a feketepiacon értékesítették.

Palmüra az UNESCO világörökség része. A vandálság nem kímélte az i. e. II. században épült diadalívet sem.

2

A Kr. u 17-ben épített Baál-Samin templomot is lerombolták, amelyet a föníciai istenség tiszteletére építettek.

Hadrianus császár uralkodása alatt 130-ban kiegészítő építményekkel bővítették és ki is dekorálták.

Az ISIS katonái még ezen kívül két mauzóleumot is felrobbantottak.

3 4

5

6





Forrás: szeretlekmagyarország

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com