Betiltotta a házasságtörést és a pletykálkodást hivatalnokainak egy kínai kerület

Rendeletben korlátozta hivatalnokai magánéletét, így betiltotta például a házasságtörés elkövetését és a pletykálkodást az észak-kínai Senjang város egy kerülete.

jkAz előírásokat az észak-kínai Liaoning tartomány fővárosának Tatung kerülete adta ki, s az - egyelőre - csak az ott dolgozó mintegy ötezer hivatali szolgára vonatkozik - olvasható a Baidu hírportálján.

A rendelkezés részletesen szabályozza a munkahelyi viselkedés normáit, emellett a közszolgák szabadidejükben végzett tevékenységét illetően is tartalmaz korlátozásokat. Az előírások szerint például állami alkalmazottak nem űzhetnek szerencsejátékot, nem terjeszthetnek pletykákat az interneten vagy a médiában, nem folytathatnak házasságon kívüli viszonyt, nem használhatnak drogokat. A dokumentum szerint a szigort az indokolja, hogy a hivatalnokoknak példát kell mutatniuk a társadalom többi tagja előtt, ami általánosságban a nem éppen kedvező megítélésük javításához is hozzájárul.

A szabályok betartására a hivatalnokok "próbaidőt kapnak", vagyis a rendeletek nem lépnek azonnal életbe, először figyelmeztetésekkel és kampányokkal hívják fel viselkedésük korrigálására az érintettek figyelmét. Hogy pontosan milyen büntetés jár majd az előírásokat megszegőknek, nem részletezi a jelentés.

A pekingi Kínai Népi Egyetem kutatói egy korábbi tanulmányukban felhívják a figyelmet arra, hogy a hivatalnokok megítélése az elmúlt években óriási csorbát szenvedett, a nyilvánosságra került szex-, korrupciós-, hivatali befolyással való visszaélésekkel kapcsolatos botrányok miatt. Az állami alkalmazottak imázsának javítására a kínai kormány bő egy éve hirdetett kampányt, amelynek célja továbbá az államgépezet iránti bizalom visszaszerzése.

MTI

Hozzászólások

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Luxusterméknek számít a Black Diamond alma.

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Sokat érnek a gyűjtőknek a Kovap játékok.

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

http://ujhazak.com