Betiltották az iszlám szerinti azonnali válást Indiában

Indiában nők ezrei könnyebbülhetnek meg, miután a bíróság betiltotta az azonnali válást.

Ez abból állt, hogy a muszlim férfiak háromszor kimondták, hogy „talaq”, azaz válok és az iszlám jog szerint már meg is történt a válás. Ezt sok férfi már úgy használta, hogy sms-ben vagy levélben közölték a nejeikkel, hogy elválnak.



Mindez azonban most megszűnt, mert az alkotmánybíróság úgy döntött, hogy az iszlám szerinti válási gyakorlat érvénytelenné vált.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:



A bíróság indoklása szerint ez a módszer az iszlámmal ellentétes és a férfiakat pozitívan diszkriminálja. Közölték, hogy a Korán sem ír erről a válási formáról és Mohamed sem támogatta azt.



A betiltásról szavazás alapján döntöttek, végül 3-2-es arányban sikerült keresztülvinniük - számolt be róla The Guardian.

A jogvédő szervezetek már korábban is tiltakoztak a gyakorlat miatt, ezért örömmel vették tudomásul a bíróság döntését.



Indiában, ahol 1,1 milliárdan élnek a házasságról nincs érvényben egységes szabályozás, ezért is meglepő, hogy az alkotmánybíróság így határozott.

A lakosság többsége Indiában hindu, utánuk pedig a muszlimok jönnek. Az iszlám szerinti vallás gyakorlata miatt 5 nő fordult a bírósághoz, mert ez a módszer egyre inkább elterjedőben volt. Az asszonyokat a kereset benyújtásában jogvédő szervezetek támogatták.

 

India lakosságának többsége hindu, utánuk következnek a muszlimok.

Az egyik csoport vezetője szerint „történelmi nap ez az indiai nők számára, akik az elmúlt hét évtizedben nap mint nap elszenvedői voltak ennek a gyakorlatnak”.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Luxusterméknek számít a Black Diamond alma.

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Sokat érnek a gyűjtőknek a Kovap játékok.

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

http://ujhazak.com