Bizarr állat: a lyukas tehén – képek és videó

A következő képeken lévő lyukas teheneket sebészi úton "állították elő". Nem Photoshop hanem az ember kísérleti céljait és kényelmi funkcióját szolgálja.


A ma már rutinbeavatkozással beültetett ún. fisztulát először 1833-ban alkalmazták. De igazából csak az 1920-as évek után terjedt el.

cows1

A műtéti eljárás során a fisztulát a tehén oldalába kialakított nyílásba ültetik. Így közvetlenül hozzá lehet férni a tehén bendőjéhez. Az eszköz műanyagból vagy gumiból készült és kb. 20 cm átmérőjű és lezárható. Így nem jut a bendőből ki annak tartalma, és a külvilágból pedig idegen anyag az állat hasüregébe.

A fisztula kialakításának két célja van. Az egyik tudományos: kísérletekben vizsgálják meg a takarmányozásra használt hatóanyagok emészthetőségét és lebomlását. A kísérleti tehén legelészik, a kutatók pedig néha mintát vesznek a gyomrából, hogy a táplálék hasznosságát megnézzék.

cows2

A másik cél a kutatók szerint a környezet védelme. A fisztulás tehenek segítségével ki tudnak fejleszteni egy olyan táplálékot, amely a legkevesebb metángázt termeli.

A fisztula a tehenek egy másik csoportja esetében állítólag az állat jólétét, de inkább a gazdák kényelmét segíti. A teheneknél ugyanis gyakran van bendőműködési zavar, és az ablak segítségével a tulajdonos műtét nélkül tud segíteni, hogy kivegye a bendő tartalmát.

Cow_stomach_hole_5

Sajnos többen viszont attrakcióként mutogatják a fisztulás teheneket a vásárokon. Sőt a vállalkozó kedvű turisták még bele is nyúlhatnak a lyukba és úgy fotóztatják magukat.

0411_12_039.jpg

A bizarr beavatkozás állítólag nem jár fájdalommal és a tehenek mellett lovakon, juhokon is el szokták végezni. Az állatok egészségi állapotára nem jelent veszélyt. Viszont a fisztula miatt jobban megbecsülik őket és így tovább élhetnek.



Forrás: index

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com