Cseh kitüntetés a brit gyermekmentőnek

Nicholas Winton, brit veterán a második világháborúban több száz, főleg zsidó gyermeket menekített ki Csehszlovákiából. Ezért a Cseh Köztársaság legmagasabb kitüntetését adományozták neki.

SirNWintonSir Nicholas 669 gyermek életét mentette meg azzal, hogy a náci uralom elől Nagy-Britanniába utaztatta őket. Sir Nicholas Winton 29 éves volt akkor, amikor vonatokat szervezett, hogy a csehszlovákiai gyerekeket Londonba vigye, ahol befogadó családokra találtak.

A 105 éves hőst a Fehér Oroszlán Renddel tüntették ki, amelyet a Cseh Köztársaság elnöke, Milos Zernan adott át a prágai várban. Beszédében megköszönte a brit embereknek, hogy otthont nyújtottak a menekült gyerekeknek.

"Köszönöm, hogy az akkori menekült gyerekek közül sokan eljöttek és személyesen köszönik meg, amit akkor tettem.
Köszönöm a brit embereknek, hogy befogadták és elfogadták a gyerekeket, és köszönet a sok cseh embereknek, akik hatalmas erőfeszítéseket tettek a gyerekek kimenekítése érdekében, miközben harcoltak a németek ellen" - mondta beszédében.
Hősi tettére csak a nyolcvanas évén derült fény. Az 1909-ben született Sir Nicholas ma Maidenheadben él. Ötven évig nem beszélt a történtekről, amikor egyszer felesége megtalálta jegyzetfüzetét.

A történet 1938-ban, a Csehszlovákiához tartozó Szudétaföldön kezdődött. Miután Mr Winton Prága mellett meglátogatott menekülttáborokat és határozta el, hogy segíteni fog a gyerekeknek, engedélyt és befogadást kér számukra a britektől, ahogy más országokból induló "gyerektranszportok" esetében is történt.

Abban az időben Mr Winton Londonban tőzsdei ügynökként dolgozott. Maga is zsidó gyökerekkel rendelkezik, így felismerte, mennyire sürgős a helyzet. "Jobban tudtam, hogy mit kell tenni, mint a politikusok nagy része. Tudtam, mi folyik Németországban. Németországból menekültekkel együtt éltünk akkor, akiknek veszélyben forgott az életük". Azt is elmondta, hogy nem félt, személyes félelemnek akkor ott nem volt helye.

Nyolc vonatot szervezett meg Prágából Londonba, és segített pótcsaládokat találni a menekült gyerekeknek. Tudta, hogy a gyerekekre halál várt volna, ha ő nem segít. "Ez történt egész Európában" - mondta. A legnagyobb vonat, a kilencedik, amelyen 250 gyerek utazott, már nem tudta elhagyni Csehszlovákiát a háború kitörése miatt. Ma úgy tudni, egyik gyerek sem maradt életben.

Nagy-Britanniában meglehetősen visszavonultan élt, de Csehországban nagy tisztelettel és hálával fogadták. A cseh honvédelmi miniszter különgépet küldött érte, amely Prágába vitte, ahol találkozott a megmentett gyerekek egy részével, akik maguk is már a nyolcvanas éveikben járnak. Nicholas Winton ma is a repülés szerelmese, s azzal a feltétellel fogadta el a meghívást, ha a pilótafülkében utazhatott.

2003-ban II. Erzsébet, brit uralkodó lovaggá ütötte. Egy évvel korábban pedig találkozott a megmentett gyerekek egy csoportjával, köztük a felsőházi képviselő Lord Dubs-szal és Karel Reisz filmrendezővel. A találkozón ötezer "Winton-leszármazott" jött össze.

Tettét Oskar Schindler, német üzletemberéhez hasonlítják, akinek története filmvászonra került (Schindler listája).

Amikor arról kérdezték, mi a véleménye a mai világról, azt felelte, hogy "nem hiszem, hogy tanultunk a múltból. A mai világ még veszélyesebb, mint amilyen volt. Amíg léteznek tömegpusztító fegyverek, addig semmi nincs biztonságban".

www.bbc.com

Hozzászólások

Egy csimpánz volt az ismeretlen francia festő, akinek képeit a kritikusok is dicsérték

Egy csimpánz volt az ismeretlen francia festő, akinek képeit a kritikusok is dicsérték

Tizenkét híres ember, aki valószínűleg soha nem létezett.

Ismerd meg a híres karakterek mögött álló valós személyeket és történetüket!

Ismerd meg a híres karakterek mögött álló valós személyeket és történetüket!

Ki valójában a Kinder csoki arca, ki az igazi Zorro, ki a legismertebb feminista?

Mobil WC rendelésről szóló dokumentumokat találtak a csalódást keltő széfnyitáskor

Mobil WC rendelésről szóló dokumentumokat találtak a csalódást keltő széfnyitáskor

Hat történet, amikor nem kincset vagy pénzt rejtett a széf, egy esetben a táska.

Megváltozott egy ausztrál kislány vércsoportja

Megváltozott egy ausztrál kislány vércsoportja

Öt dolog, ami eddig csak egyetlen egyszer fordult elő.

Nyomtalanul eltűnt a férfi, aki azt állította, hogy a nem létező Tauredből származik

Nyomtalanul eltűnt a férfi, aki azt állította, hogy a nem létező Tauredből származik

Tizenegy rendkívüli történet, amit senki sem tud megoldani.

Híres lett a 17 éves lány, aki álomszép ballagási ruhát tervezett magának

Híres lett a 17 éves lány, aki álomszép ballagási ruhát tervezett magának

Ciara maga sem gondolta volna, hogy ekkora sikert arat a saját tervezésű egyedi ruhája.

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Kórházi nővér fogadta örökbe a babát, akit elhagytak a szülei

Kórházi nővér fogadta örökbe a babát, akit elhagytak a szülei

A kicsi 29. héten jött a világra a szülei hónapokig meg sem látogatták.

Minden idők legjobb átverései

Minden idők legjobb átverései

Kilenc tréfa, amire még sokáig emlékezni fognak az emberek.

Emlékezetes bolondok napi csínyek

Emlékezetes bolondok napi csínyek

Áprilisi tréfák a szűkre szabott ruhától, az első szamárkiállításon át, a részegen való internetezés tiltásáig.

http://ujhazak.com