Csodálatos porték Indiában élő szent emberekről

Egy New Yorkból származó fotós elképesztő felvételeket készített Indiában. Joey L képein keresztül megmutatja nekünk az aszkéták életét, akik a lelki felszabadulásnak szentelik életüket.


Joey L Észak-Etiópiában kezdte el készíteni fotósorozatát, majd körbeutazta a világot, hogy szerzeteseket és spiritisztákat kutasson fel. A legutolsó szériájának a "Szent emberek" címet adta, amelyben indiai szent embereket tekinthetünk meg.
Minden egyes vallásnak megvannak a maga aszkétái. Azonban a hindu aszkéták néha igen szélsőséges tetteket hajtanak végre, például egyik karjukat a magasban tartják hónapokig, akár egy évig is.

A legtöbb képen posztmodern rituálékat láthatunk, amelyben az aszkéták befedik magukat emberi hamvakkal, holttestekkel meditálnak, esetleg ékszereket faragnak emberi csontokból. Az Aghorinak nevezett rituálé egyfajta kapcsolat a holtakkal. Joey egyébként egy filmessel, Cale Glendeninggel utazza körbe a világot, aki csodálatos és különleges dokumentumfilmet készített Indiában is.


hinduism-ascetics-portraits-india-holy-men-joey-l-13
hinduism-ascetics-portraits-india-holy-men-joey-l-3
hinduism-ascetics-portraits-india-holy-men-joey-l-2
hinduism-ascetics-portraits-india-holy-men-joey-l-4
hinduism-ascetics-portraits-india-holy-men-joey-l-1
hinduism-ascetics-portraits-india-holy-men-joey-l-23
hinduism-ascetics-portraits-india-holy-men-joey-l-22
hinduism-ascetics-portraits-india-holy-men-joey-l-5
hinduism-ascetics-portraits-india-holy-men-joey-l-11
hinduism-ascetics-portraits-india-holy-men-joey-l-6
hinduism-ascetics-portraits-india-holy-men-joey-l-7
hinduism-ascetics-portraits-india-holy-men-joey-l-8
hinduism-ascetics-portraits-india-holy-men-joey-l-15
hinduism-ascetics-portraits-india-holy-men-joey-l-9
hinduism-ascetics-portraits-india-holy-men-joey-l-21

forrás: BordPanda


Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com