Egy világrengető fényképről derült ki, hogy az egész egy kamu!

A hoax fénykép voltaképpen az oslói béketárgyalások után született 1993-ban. A felvétel abban az időben az egész világot bejárta az egymás vállát átkaroló palesztin és zsidó kisfiúról.


A kép hátterében még a béke városa, Jeruzsálem is látható. Ez a fénykép az emberek szívében azt az érzetet keltette, hogy a két kisfiú egymást karöltve szimbóluma palesztin és izraeli megbékélésnek.

p1

„A dolog így sosem történt meg, pontosabban beállított fotóról van szó, amelyen mindkét kissrácot egy-egy izraeli fiú testesített meg. Az amerikai fotó riporternő, Ricki Rosen azt mondta, képe pusztán azt szimbolizálja, hogy minek kellett volna történnie” – írja a Haaretz.

A lap interjút készített a két férfiről, akik abban az időben gyermekkori barátok voltak. A két zsidó fiú 32 és 33 esztendős napjainkban. Tehát nem egy palesztin és egy zsidó kissrácról van szó. Ricki Rosen fotoriporternő az általa készített képet arra használta fel, hogy önvédelmi rendszert alakítson ki magának, amikor Gázából elsőként tudósított az első intifáda történése közben. A képet az autója műszerfalán tartotta, hogy ne érje őt támadás.

A két izraeli kissrácról Ricki úgy készítette a felvételt, hogy rászedte őket. Az akkor 12 esztendős Zemer Alonira és kis barátjára Zvi Saphiróra egy arab és egy zsidó fejfedőt tetetett.

Napjainkban a két világhírű fiatalember így néz ki Napjainkban a két világhírű fiatalember így néz ki

A két kisfiút arra kérte, hogy karöltve menjenek és beszélgessenek egymással. Ricki Rosen által készített portréfotók egyike volt ez, amely világhírű lett. A Palesztina és Izrael közötti megbékélés szimbólumaként vált eme kép világhírűvé.

Sokunk álma lenne a két nép közötti megbékélés. Nyilván a fotóriporter is ezt szerette volna, de valószínű, hogy tudta nélkül odadobott egy világméretű hoax fotót az embereknek, amit be is vettek több évtizeden keresztül.

Forrás: hvg

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com