Egyiptomi fiatalok tennék vonzóbbá a piramisokat

Látogató-központ, esti rendezvények, és más okos ötlet megvalósításával lehetne újra népszerű Egyiptom legfontosabb műemléke.riamisRómában a Colosseum, Párizsban az Eiffel-torony, Egyiptomban pedig a piramisok a legfontosabb látnivaló, ám egyik nevezetesség felkeresése sem olyan kellemes program, hiszen vagy hosszú sorbaállásra kell számítanunk, vagy bosszantó önjelölt idegenvezetőkre, túl erőszakos árusokra.

Az egyiptomi fiatalok most megelégelték, hogy nem büszkélkedhetnek az országuk legikonikusabb műemlékeivel, ezért összegyűjtötték, hogy milyen ötletekkel lehetne vonzóbbá tenni a piramisokat.

Látogató-központ: Ha most bemegyünk a komplexumba, akkor egy roskadozó épületet találunk, amiben jegypénztár és fémdetektor található, tehát inkább egy vidéki vasútállomásra hajaz a jelenlegi látogató-központ, és nem az ókor egyik ránk maradt csodájára.

A fiatalok úgy képzelik el, hogy az új látogató-központ egyfelől információval látná el a turistákat, másfelől lenne benne ajándék- és könyvesbolt, kávézó, mosdó, találkozóhely a csoportos turistáknak, vetítőterem, valamint olyan filmeket vetítenének, amelyek a fáraókról, a piramisok építéséről szólnának. Az új alkalmazottak, biztonságiak pedig segítőkész, több nyelven beszélő személyek lennének.

Tiszta mosdók és pihenőhelyek: Ezeknek a hiánya miatt évek óta panaszkodnak a turisták. Jelenleg mobilvécéket helyeztek ki a piramisokhoz, ám ezeknek a száma messze nem elegendő.

Amennyiben az egyiptomiak szeretnék, hogy a látogatók órákat töltsenek a piramisoknál, fotókat készítsenek, tevegeljenek, bemenjenek a régi sírokba, tényleg átvegyék a hely különleges légkörét, akkor szükség van a tiszta, akadálymentesített mosdókra, valamint az olyan pihenőhelyekre, ahol a turisták leülhetnek, és ihatnak egy hideg italt.

A bosszantó árusok leállítása: Ha valaki már utazott arabok lakta vidékre, az tudja, hogy az árusok levakarhatatlan népség, ez pedig bárki kedvét el tudja venni a nézelődéstől. A piramisokhoz egyébként is nehéz bejutni, mert át kell vágnunk a zsebtolvajok, tolakodó emberek hadán.

Ha beértünk a kerítéssel körülhatárolt területre, még akkor sem pihenhetünk meg, mert máris megjelennek az árusok, akik szeretnék, ha megvennénk a termékeiket. Néhány lépésre a rendőrök előtt kocsit-tevét-lovat kínálnak, hogy azzal járjuk be a területet. Az is gyakori, hogy az árusok összeverekednek, mert azzal vádolják egymást, hogy a másik el akarja lopni az ügyfelet.

A fiatalok szerint ennek véget kell vetni. Ezt úgy képzelik el, hogy a turistarendőrségnek többé nem kellene hagynia, hogy az árusok zaklassák a turistákat, a műemlékvédelmi minisztériumnak pedig ügyelnie kellene arra, hogy a műemlékek biztonságosak, jól megközelíthetőek legyenek.árHivatalos és hivatásos idegenvezetők: A fiatalok arra is gondoltak, hogy professzionális idegenvezetőknek kellene kísérniük a turistákat, ugyanis a jelenlegi idegenvezetőknek fogalmuk sincs a fáraók koráról, és csak azt tudják mondani, hogy egy kő több ezer éves.

A fiatalok sürgetik, hogy a műemlékvédelmi minisztérium alkalmazzon szakképzett, több nyelven beszélő idegenvezetőket, akik vagy ingyen, a belépőjegyhez tartozó szolgáltatásként, vagy extra pénzért kísérnék a turistákat.

Kis múzeum: A műemlékvédelem hivatalnokai évek óta panaszkodnak, hogy nagyon sok a fáraókori kincs, de ezeket nem tehetik ki, mert kevés a kiállítóhely, ám ennek ellenére sem jutott még senkinek sem az eszébe, hogy a piramisoknál nyitni kellene egy múzeumot.

A fiatalok most erre is gondoltak. Szerintük ez azért is lenne jó, mert a turisták így megmenekülnének az önjelölt idegenvezetők tévedéseitől, sőt, megjöhet a kedvük az ország többi múzeumának felkereséséhez, a nyári hőségben pedig kifejezetten jól esne a turistáknak betérniük egy kis helyre.

Hivatalos és ellenőrzött árak: A fiatalok arra is felhívták a figyelmet, hogy szükség van egy ellenőrzött, hivatalos árjegyzékre, mert jelenleg hiába írták ki egy kisebb táblára, hogy tevegelés 5 egyiptomi font, mert valójában több száz fontot kérnek el a látogatóktól azért a pár percért, ráadásul a biztonsági szolgálat orra előtt. Jelenleg tehát a turisták teljesen ki vannak szolgáltatva az árusoknak, akik nem félnek visszaélni a helyzettel.piramisNagy bazár: A sokszor erőszakos árusoktól úgy mentenék meg a turistákat a fiatalok, hogy közben azoknak se vesszen el a megélhetése, tehát szükség van egy bazárra, ahol több nyelven beszélő, udvarias árusok kínálhatnák a termékeiket.

A nyelvtudást a kormánynak kellene biztosítania, ingyenes nyelvtanfolyamokkal, és ugyancsak a kormány dolga lenne az, hogy az árusok megtanulják, hogy hogyan kell bánni a vevőkkel, akikkel éreztetni kell, hogy szívesen látják őket.

Esti rendezvények: A fiatalok szerint kevés az, hogy néhányszor fény- és hangjáték szórakoztatja a látogatókat, ha este mennek a piramisokhoz. Ennél sokkal vonzóbb lenne, ha lennének éjszakai vezetett túrák, késő esti lovaglás, tevegelés.

El a szeméttel: Karl Pilkington 2010-ben mondta el a sorozatában, hogy nincs is ókori piramis a területen, hanem csak lakótelepi téglák, amelyek közé az egyiptomiak felhalmozták a mocskukat.

Most, 6 évvel később, még mindig gondot jelent a szemét. A piramisok körül nincs szemetes, a hulladékot pedig gyakran a szél hordja. Az árkokban szintén a szemét az úr a víz helyett, az utak pedig kátyúsak, piszkosak.

Az ókori világ egyik csodáját, ahogy a Nílust is, gyakran nézik szemétlerakónak, ez pedig a fiatalok szerint helytelen, ezért a kormánynak kellene megtisztítania a komplexumot és annak környékét. Ebben a munkában a fiatalok is szívesen segítenének, mert ők tényleg a szívükön viselik a piramisok sorsát.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com