Felvette az anya, ahogy kislánya és a kutyája együtt nyalják a mogyoróvajas üveget

Az anyuka vette fel, ahogy a 11 hónapos gyereke nyalogatni kezdte a mogyoróvajas üveget.

Ekkor ott termett mellette a család kutyája Ivy, aki szintén rávetette magát a finomságra. Először csak a baba karját nyalta, majd utána ő is az üvegnél folytatta a nyalakodást. Így a végén már együtt nyalták ugyanazt az üveget -írja a Mirror.



Az anya pedig ezen jól szórakozott és levideózta a nassoló párost. Később azt mondta, hogy valahányszor a kislánya mogyoróvajat eszik a kutya sem tud ellenállni neki és ő is kér belőle.
"Eredetileg csak azért adtam neki oda az üveget, hogy lássam mi fog történni, de a jelenet legalább 5 percig tartott" – mondta el a nő, akit sokan felelőtlennek neveztek azért, mert mindezt megengedte. Sőt voltak, akik szerint a felvétel nem vicces, hanem egyszerűen gusztustalan.



Forrás: blikk

Hozzászólások

Emberséges dolgot tett a magyar kamionos,  aki több ezer eurót talált egy mosdóban

Emberséges dolgot tett a magyar kamionos, aki több ezer eurót talált egy mosdóban

Márknak egy pillanatig sem fordult meg a fejében, hogy eltegye a bankókat.

Téli álmot alvó hörcsög miatt leállítottak egy útépítést a németek

Téli álmot alvó hörcsög miatt leállítottak egy útépítést a németek

Németországban a hörcsög védett állatnak számít, így meg kell várni, míg felébred.

Sikerült betiltatni a burkát a kanadai Québec tartományban

Sikerült betiltatni a burkát a kanadai Québec tartományban

Québecben sikerrel vitték keresztül a törvényt, amely jövőre lép életbe.

Hős rózsaárus mentette meg a lányt egy csapat erőszakoskodó férfitól

Hős rózsaárus mentette meg a lányt egy csapat erőszakoskodó férfitól

A lány szerencséje az volt, hogy az 58 éves férfi szembeszállt a támadóival.

Utolsó nagy mosoly egy régi barátnak- megható pillanatok egy csimpánztól

Utolsó nagy mosoly egy régi barátnak- megható pillanatok egy csimpánztól

Élete utolsó pillanatiban így reagál a csimpánz régi barátja láttán

Burka tilalmat vezetnének be Kanada egyik tartományában is

Burka tilalmat vezetnének be Kanada egyik tartományában is

Québecben már harmadszor próbálkoznak azzal, hogy elfogadtassák a törvényt.

Megható okból vitte be az összes spórolt pénzét az oviba a kislány

Megható okból vitte be az összes spórolt pénzét az oviba a kislány

A kislány nagymamája elsírta magát, mikor megtudta miért ürítette ki unokája a malacperselyét.

Muszlim hitszónok feleségük megverésére buzdította a férfiakat

Muszlim hitszónok feleségük megverésére buzdította a férfiakat

A hitszónok bejegyzése nagy botrányt váltott ki a szingapúri lapban.

Hisztirohamot kapott és mobilja után akart ugrani a hajóról egy nő  - videó

Hisztirohamot kapott és mobilja után akart ugrani a hajóról egy nő - videó

A kínai nő egy sétahajó 4-dik emeletéről is a vízbe ugrott volna a telefonja után.

Migránsok ezreinek kitoloncolásával szenvednek a svéd hatóságok

Migránsok ezreinek kitoloncolásával szenvednek a svéd hatóságok

Svédországban migránsok ezreit kéne kiutasítani, de nem járnak sikerrel a hatóságok.

http://ujhazak.com