Ferenc pápa újabb zseniális húzása: felvett egy stoppoló papot a pápamobilra - videó

Bár megszegte a pápai protokollt, egy papnak mégis örök emléket szerzett Ferenc pápa, amikor elvitte egy baráti körre a pápamobilon.

Szerdán került sor az eseményre, amikor a római Szent Péter téren tartott ünnepség során Ferenc a keresztségre, a Jézustól kapott üdvösségre emlékeztette az összegyűlt híveket – írja a CNN.

El papa Francisco, de recorrida por el Vaticano tras la audiencia general.  Foto:  EFE 


A Catholic News Service tájékoztatása szerint Fabian Baezm, a pápa korábbi Buenos Aires-i érsekségének a papja egy 50 ezres tömegben hívta fel magára a figyelmet, mint nyilatkozta, úgy, hogy felkiáltott: "Szent Atyám!"

Holy Hitchhiker: Pope gives pal a ride on the Popemobile


Ekkor Ferenc pápa szólt a sofőrnek, hogy álljanak meg, majd jelezte a papnak, hogy jöjjön közelebb. Megvárták, amíg odaért, majd átölelték egymást, Ferenc pedig meginvitálta a papot egy pápai körútra. Amikor felkapaszkodott a pápamobilra, a pápa azt mondta neki, hogy ez a kép be fogja járni a világot.



A pap megtette a pápával a körutat, majd a hallgatóság első soraiban kapott helyet. Mint a vatikáni sajtó hírül adta, Ferenc pápa elismerően beszélt a papról, azt mondta róla, hogy nagy gyóntató.

Fabian Baez, a priest from a church in downtown Buenos Aires, sits in the popemobile as Pope Francis arrives to lead the Wednesday general audience in Saint Peter's square at the Vatican January 8, 2014. The priest was given an unexpected lift by Pope Francis, who allowed him to jump on the back of the popemobile for a special ride. REUTERS/Tony Gentile


Fabian Baezm aznap a Twitter-en pedig a következőt posztolta: "Megváltoztatom az önéletrajzomat: egy szegény pap, aki a mai napon megkapta a pápamobilt magától Ferenc pápától".

De az is lehet, hogy ír egy könyvet Katolikus útikalauz stopposoknak címmel.

http://youtu.be/8oRoVAdhtoc

Forrás: cnn.com, cnsblog.wordpress.com, in.reuters.com

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com