Gyerekek haltak bele a játékba

Otthon és a ház körül is veszély leselkedett a legfiatalabbakra a XVI. századi Angliában.gunnA rengeteg elővigyázatosság ellenére is előfordul, hogy egy gyermek belehal a játékba, mert a felnőttek nem figyeltek oda eléggé a kisebbekre, ám a jelenlegi helyzet még mindig jobb, mint az, hogy a középkor végén csoda volt, ha tíz gyerekből ötnek sikerült felnőnie.

Steve Gunn és Tomasz Gromelski ezt a jelenséget vizsgálta, amikor több, mint kilencezer, XVI. századi anyakönyvi kivonatot vettek górcső alá. A dokumentumokból kiderült, hogy a Tudor-korban milyen veszélyeknek voltak kitéve a gyerekek.

A kutatók munkája során fény derült a 7 éves George Lord Dacre szomorú esetére, amit már sokat hallottak, de nem ilyen részletességgel. A kisfiú 1569. május 17-én halt meg, amikor egy fából készült ló rázuhant Thetfordban. Az anyakönyvi kivonatból kiderült, hogy a tragédia délután 2 órakor következett be.

George a norfolki herceg thetfordi palotájában ebédelt több előkelő nő és férfi társaságában. Amikor a gyerek végzett, akkor elindult, hogy felderítse az épületet. George a palota felső részében lévő galérián találta meg a 140 centiméter magas, nagyjából 2 méter hosszú, fából készített lovat, ami négy falábon állt.toyA játék túl magas volt ahhoz, hogy a kisfiú a hátára másszon, ezért a ló egyik hátsó lábát tartó vasdarabot kezdte piszkálni. A játék ekkor dőlt a kisfiúra, aki szörnyet halt. A baleset komoly következményekkel járt, ugyanis George nagybátya, Leonard a Dacre címet és földeket követelt a hercegtől, ám George mostohaapja, gyámja és testvérei kijátszották a férfit.

Ugyanebben az évben Leonardo csatlakozott ahhoz az északi lázadáshoz, amely megpróbálta letaszítani a trónról I. Erzsébet királynőt, hogy a helyére a skótok királynőjét, Máriát ültessék. Leonardo végül száműzetésben, Brüsszelben halt meg. Norfolk hercege nem támogatta a katolikus nemesek lázadását, hanem feleségül adta a Dacre lányokat a fiaihoz, hogy ezzel garantálja a földeket a dinasztia számára.

A kutatók által vizsgált dokumentumok több, kevésbé híres gyermek haláláról is beszámoltak. Az 1551 és 1560 közötti időszakban 1031 gyermek halálát regisztrálták. Ezek között legalább 141 áldozat 13 éves, vagy annál fiatalabb volt. Ez a szám 170-re emelkedik, ha hozzávesszük azokat az eseteket, amelyekben csak annyit említettek, hogy az elhunyt valaki lánya, fia volt.

Az anyakönyvi kivonatok szerint legalább 37 gyerek játék közben halt meg. A sokak által ismert George történetében szereplő faló akkoriban 10 shillinget ért, ami azt jelenti, hogy sok igazi lóért nem kértek el annyit abban a korban.

Ebből következik, hogy rengeteg gyereknek olcsóbb játék jutott. Ez volt a helyzet a 3 éves Christiana Jelyan esetében is. A kislány a Lincolnshire megyei Wrangle-ben élt, ahol olyan klasszikus játékot játszott, mint a sárból készült sütemények készítése. A sárban dagonyázó kislány egyszer csak megcsúszott, és az árokba zuhant.toy6Sok olyan eset is előfordult, amelyben fiúk, lányok fulladtak vízbe, mert virágszedés közben megcsúsztak, és a vízbe estek. Az 5 éves Nicholas Braunche halálát viszont az okozta, hogy felkapta a konyhakést, és az azzal való rohangászás közben megbotlott a kistestvére bölcsőjében, és torkon szúrta magát.

Az adott korban gyakori volt, hogy a gyerekek állatokkal játszottak. Egy 2 éves kislány ebbe halt bele, amikor egy 2 hónapos csikó homlokon rúgta. Egy fiatalabb kisfiú kislibát követett, amikor a ház hátsó udvarán lévő tóba esett, és megfulladt.

Az állatokkal való játék azonban nem csak a legkisebbek számára jelentett veszélyt, hanem az idősebb korosztályra is. A 7 éves John Watson egy kanca és csikója karámjába settenkedett be. A csikó oldalba rúgta a gyereket, aki 5 órával később meghalt. Az ugyancsak 7 éves Robert Cranefold azért vesztette életét, mert egy vékony gallal rásózott egyet a kikötött szürke lóra, aki dühében fejbe rúgta a gyereket.

A kutatásból kiderült, hogy olyan gyerekek is végezhették holtan, akik rosszul választották meg a játékuk helyszínét. Joan Middleton és Richard Sone a chichesteri városfalnál szórakozott, amikor a novemberi szélvihar letaszította őket a 18 méteres mélységbe.

Robert Alcocke úgy döntött, hogy a barátaival az édesapja kovácsműhelyében fognak játszani, ám a szórakozás tragédiával végződött, amikor egy kalapács és kasza esett Robert fejére.

Az adott korban gyakorinak számított, hogy a gyerekek szekér kerekei közé szorulva haltak meg, de az sem volt ritka, hogy lezuhantak a kocsiról, ami áthajtott rajtuk. Azokat a fiatalokat, akik az úton játszottak, gyakran lovak taposták meg, szekerek gázolták el, vagy az útjelző oszlop egyike zuhant rájuk.toy4Akik a víz közelében játszottak, azok tavakba, folyókba, kutakba, patakokba lelték halálukat, de az sem volt ritka, hogy a vízzel teli kádban, hordóban, áztató vödörben, korpában, sózott halak között fulladtak meg. Az egyik esetben egy kislány akkor halt meg, amikor a tükörképét nézte a vízben.

Az is veszélyes volt, ha a gyerekek nem játszottak, hanem a dolgozó szüleiket, testvéreiket figyelték. William Gregorys például az édesapját nézte, amikor a férfi egy szekeret javított, ám az egyik kerék elszabadult, és agyoncsapta a gyereket. William Russhe több gyerekkel együtt kísérte el a nővérét, aki teheneket hajtott a vízhez. Útközben William megbotlott, és egy késre zuhant.

Akadtak szülők, akik úgy próbálták megóvni a bajtól a gyereküket, hogy a székhez kötözték őket, ám a fiatalok a tűzbe eshettek, ha felborultak a székkel. Az idősebb gyerekek esetében előfordult, hogy olyan tóparton, bokrok tövében aludtak, ahol szekerek jártak.

George Nycolson azért halt meg a Newcastle-i Sandgate-ben, mert egy mészégető mellett aludt el, és álmában belefulladt a füstbe. Catherine Else-t a Marlow-híd alatt pihent le, és soha többé nem kelt fel, mert egy hullám a vízbe, az érkező hajók közé sodorta.

Ahogy cseperedtek a gyerekek, úgy a játékon kívül a munka is veszélyt jelentett rájuk. Az 1550-es években a 6 éves vagy annál fiatalabb gyermeket érintő 61 haláleset közül 1 volt, amit az okozott, hogy az áldozat dolgozott. Ő disznókat hajtott.toy3Steve Gunn és Tomasz Gromelski vizsgálata szerint 79, 7 és 13 év közötti gyerek esetében minden negyedik halálát a munka okozta. A lányok vizet hordtak, mostak, míg a fiúk kocsikat hajtottak, szénát pakoltak, állatokat tereltek.

A 7 éves Jane Nune azért fulladt bele Buckinghamshire egyik patakjába, mert ki akart halászni egy libatollat, ami a vízen úszott. A 10 éves Thomas Hubbard pedig nagyon várta, hogy férfi legyen, ezért örömmel vitt ételt, italt a Suffolk megyei Brundish térség földjeit szántóknak.

A kisfiú is megpróbálkozott a szántással, de megbotlott, aminek következtében rácsapott az ostorával egy elhaladó csikóra, aki tarkón rúgta Thomast. A gyerek olyan súlyosan megsérült, hogy 4 órával később meghalt.

A 9 éves Thomas Cokerell szekeret vezetett a norfolki Reymerston-nál. Habár a gyerekkel volt az apja, mégis hirtelen úgy elszaladt, hogy nem is szólt az apjához, hanem ráugrott a mozgó szekérre. A riadt lovak felborították a szekeret, aminek következményeként Thomas súlyos fejsérülést szerzett, és meghalt.toy2Az is veszélyes volt, ha a gyerekek a felnőtteket nézték játék közben, 1552-ben több, 8 és 10 év közötti gyerek halt meg, amikor a Lincolnshire megyei Louthban megrendezett íjászgyakorlatot nézték, de a Corféban játszott kalapácsvetés közben is sok fiatal vesztette életét.

A serdülők részt vehettek a versenyeken, ám ők sem voltak biztonságban. A 15 éves John Tyler és a 16 éves Thomas Wylson focizás közben halt meg. Egyikük megbotlott egy vakondtúrásban, és nagyon szerencsétlenül esett. A másik fiú kicselezett egy játékost, ám az illető kést tartott az övében, ami megszúrta a gyerek combját.

A kutatók vizsgálatából jól látható, hogy a XVI. század Angliájában nem csak a ma már gyógyítható betegségek jelentettek veszélyt a gyerekekre, hanem olyan ártatlan tevékenységek is, amelyek megelőzhetők lettek volna, ha a szülők jobban odafigyelnek a kicsikre.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com