Háborúkról, migrációs válságról így még nem olvastunk!
Olvasmány a Transzatlanti Komplexum rejtélyeiről, avagy mi oka van a háborúknak és a migrációs válságnak?
A cikkíró sorai alapján betekinthetünk a jelenbe és a jövőbe a migrációs válságot illetően.
Napjainkban Európát fokozottan éri a migrációs válság, amely az utóbbi időkben az arab világ fegyveres konfliktusainak számos értelmezést adott.
Az írás a tényekkel alátámasztható összefüggéseket szeretné feltárni az olvasó számára.
A jelenlegi helyzetre való tekintettel az Arab Tavasz eseményei és az ezt követő polgárháborúk és a tömeges népvándorlás (migráció) egyaránt előreláthatóak voltak. Ezzel egy időben ezek hatására az atlanti térség politikai és katonai vezetői formálták az események folyását. Gyakorlatilag mindent megtettek annak érdekében, hogy a kezelhetetlen válságokkal szemben felkészítsék Amerikát és Európát egyaránt.
Gyakorlatilag az USA és Európa arra az útra lépett, hogy hosszú időkre bezárkózik a fejlődő országokból érkező emberek elől. Oroszország ebben az akaratban nem ellenség, hanem partner.
A jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy Magyarország is beletartozik a nyugat-európai és észak-amerikai gazdasági, politikai és katonai rendszerbe. Ezt a cikkíró Transzatlanti Komplexumnak nevezi. A kifejezés lényege nem rejt mást, mint minden eszköz és lehetőség összességét, amelyek a globális nagy rendszer vezetőinek rendelkezésére állnak!
Induljuk ki a megoldatlannak tűnő, vagy direkt nem megoldott fegyveres konfliktusoknak a komplett Transzatlanti Komplexum határain belül. Ezt nevezhetjük egy bizonyos katonai védőövnek is.
Az alábbi térképen azt láthatjuk, hogy a védőöv nem Oroszország ellen véd, hanem az Amerikai Egyesült Államokat és részben Európát. Egy része azonban mégis Oroszországot védi.
A mondandó lényege, hogy ezek a régiók elszigetelik magukat a hatalmas lélekszámú népszaporulattal rendelkező térségektől.
Európát dél felől Algéria, Tunézia, Líbia és Egyiptom elszigeteli Afrikától, kelet felől pedig Szíria, Libanon, Irak.
Grúzia (Dél-Oszétia és Abházia), Örményország és Azerbajdzsán (Hegyi-Karabah) az arab világtól.
Az Amerikai Egyesült Államokat dél felől (Mexikó (drogháború) Latin-Amerikától;
Oroszországot dél felől Grúzia (Dél-Oszétia és Abházia), Örményország és Azerbajdzsán (Hegyi-Karabah) az arab világtól.
Oroszország 2016-os Transzatlanti Komplexummal való együttműködését minden bizonnyal sokan fogják nehezményezni.
Itt fel szeretnénk hívni a figyelmet, hogy a globalizáció mind Amerika, Európa és Oroszország közös érdeke és katonapolitikai stratégiája! Stratégiájuk az „Oszd meg és uralkodj” elv. Infokommunikációs stratégiája is a legnagyszerűbb, hiszen a megtévesztést kívánja folytatni a hírek fogyasztóival.
A fent leírtak mindenképpen vitathatóak, de a nagypolitika.hu cikkírója általános érvényű igazságokat szeretne megfogalmazni.
Előzményei a Transzatlanti Komplexum kialakulásának
A következő évtizedes problémák már a nyugat számára elég nagy kihívást jelentettek.
A globális felmelegedés még nagyobb vízhiányt okozott a szegény országoknak. Elhatalmasodott a sivatagosodás, amely a migrációt nagy részben generálta.
Az olajmennyiség is úgy tűnik, hogy a nívó aljára ér lassan és az alternatív megoldásokat a globális hatalom nem szorgalmazza.
Szó van globális túlnépesedésről is, amelynek következtében egyre nagyobb embertömegek jelennek meg, akiket nem lehet eltartani.
A gazdasági fejlődés fenntarthatósága a jövőben problémát jelenthet, amely a nemzet országok destabilitásához vezet.
A Szovjetunió felbomlása után az erőegyensúlyok politikailag lettek irányítva. A ’90-es években nyilvánvalóvá vált, hogy az Amerikai Egyesült Államokat, Európát és Oroszországot a változások, a harmadik világtól érkező nyomás fogja a legnagyobb kihívások elé állítani.
Az USA és Európa az első öböl-háborúban komoly lépéseket tett, hogy stabilizálja a térséget és természetesen az olajellátással kapcsolatos konfliktusokat. A nagyhatalmak vezetői azonban már akkor rájöttek, hogy a hatalmas katonai fölénnyel sem lehet a Közel-Keleten tartós eredményeket elérni.
Az USA 1991-ben beleavatkozott Irak által Kuvait lerohanásába is, amely szintén az olaj miatt volt. Ezzel Amerika fel tudta mutatni katonai fölényét és elejét vette annak, hogy bárki megtámadjon egy ilyen kis olajtermelő országot. A néhány napos öbölbeli katonai kaland azonban igen baljós volt már akkor.
Az Egyesült Államokban a szakirodalomban megjelent, hogy az olajkitermelés túllépte csúcspontját. Így ebből az ásványkincsből kevesebbet lehetett már kitermelni.
A katonai-politikai elit számára ez fontos következtetésekkel járt. Ugyanis, a katonai érdekérvényesítések költségei meg fogják haladni az olaj feletti rendelkezésüknek a hasznát. A katonai erők állomásoztatása fix költségekkel jár. Az olajkészletekből származó haszon azonban csökkenni fog.
Így hát olyan olajkészletekhez való hozzáférésre van szükség, amelyek katonailag nincsenek annyira veszélynek kitéve. Illetve, akinek tulajdonosával politikai párbeszédet lehet folytatni.
Az USA számára sorozatos jelek voltak, amely arra ad következtetést, hogy a régió állami szereplői sérülékenyek és a lakosok bizalmatlanok Amerika vezető szerepének betöltését illetően.
Erre legjobb példa Szomália igencsak mocskos (belháborúk, tengeri kalózkodások) esete, illetve a végére nem érő palesztin-izraeli konfliktus.
Visszanyal a fagyi:
Gyarmatosító országok Franciaország, Nagy-Britannia, Belgium és Olaszország. Számukra a bűvös ’90-es években vált egyértelművé, hogy politikai befolyásukat elvesztették gyarmat országaik felett. Az új afrikai konfliktusok esetében már nem sok jelentősége volt politikai megfontolásoknak. Előtérbe kerültek a törzsi-, vallási- és etnikai ellentétek, amelyek konfliktusokat szültek.
A volt gyarmattartók már ellenséggé váltak és kívülállóként szemlélhették az általuk gyarmati sorba sodort országokban történő eseményeket.
Csád, Elefántcsontpart, Ruanda, a Közép-Afrikai Köztársaság és Szomália és még sorolhatnánk. Példáik azt bizonyítják, hogy még a helyben lévő nyugati katonai erő sem ér semmit ezekben az országokban, hiába jelentős katonai fölénnyel rendelkeznek.
Ezeken a területeken a nyugati katonai erők gyakorlatilag a zavarosban halásznak. A nyugat egyébként ezekben az országokban fegyveres támogatást is nyújt fegyveres csoportok számára. A gyarmat gyakorlatában pedig az Európába szállított nyersanyagok a helyi társadalom többségét végérvényesen a nyugat-európai országok ellen fordította.
Oroszország:
Oroszország a Szovjetunió összeomlását követően egy jelentős katonai potenciált örökölt. Azonban a katonai erő az ország gazdaságának jelentős csökkenése és a megváltozott politikai prioritások miatt enyészetnek indult. A központi kormányzat hatalma jelentősen csökkent és megjelentek az alternatív megoldások. Ex kommunistákból lett oligarchák, illetve az alvilág megerősödése és felszínre jövetele. Ezekben az időkben az etno-kulturális hátterű országok, régiók megpróbáltak fegyveres erőkkel szabadulni az orosz irányítás alól.
Itt mutatkozott meg Oroszország számára a csecsenföldi és dagesztáni háborúkat látva, hogy Oroszország legnagyobb biztonsági kihívása maga az iszlám felől érkezik. Ugyan geopolitikai értelemben Oroszország veszélyeztetve van a NATO megmaradt struktúráitól, azonban az iszlám szélsőségesek lesznek azok, akik az orosz civil lakosságot, de az államhatalmi struktúrákat is közvetlenül veszélyeztetik.
USA:
Az Amerikai Egyesült Államok számára a legnagyobb regionális biztonságpolitikai kérdést a tőle délre húzódó latin-amerikai országok adták. A Dél-Amerikából az Amerikai Egyesült Államokba zúduló migráció olyan mértéket öltött, hogy a latinok az amerikaiak számarányában a második etnikummá váltak. Őket már csak az afro amerikaiak előzik meg.
A hidegháború idején a közép-amerikai és dél-amerikai országok, nemcsak a kliens szerepet töltötték be, hanem számtalan országok közti belső háború is jellemző volt rájuk.
A ’80-as években a regionális fegyveres konfliktusokban egyre erősebbé váltak a harcok a kábítószer előállítása és a csempészet miatt. A harcokban az USA finanszírozta a gerillatevékenységet, amely a kábítószer forgalmazásban is szerepet játszott.
Az Amerikai Egyesült Államokba irányuló kábítószer csempészet történt, amely jelenleg is tart. Az Egyesült Államokból ugyanakkor fegyvereket szállítottak a dél-amerikai országokba. Ez nem jöhetett volna létre, ha az amerikai titkosszolgálatok nem tudtak volna a különféle tranzakciókról.
Az Amerikai Egyesült Államokban pedig a ’90-es évekre jelentősen megnőtt a kábítószerek használata, amelyek különféle véres bandaháborúkhoz vezettek.
Az Egyesült Államok mondva csinált kábítószer ellenes háborúja kiemelt üggyé növekedett nemzetbiztonsági okokra hivatkozva.
Így a latin amerikai országokban amerikai tanácsadók és különleges erők állomásoztak, állomásoznak.
A Neo Hadriánus elv a Transzatlanti Komplexum alapja
Hadrianus fala Nagy-Britanniában. Egy ideig megvédte a Birodalmat. De a Birodalom akkor már menthetetlen volt.A Neo-Hadriánus elv alatt azt értjük, hogy a napjainkban zajló világpolitikai események alapja maga az Amerikai Egyesült Államok, az Európai Unió és Oroszország (orosz föderáció). Ezek a hatalmak a jelenleg megtapasztalt helyzetekben nagy valószínűséggel 1999 tájékán állapodhattak meg.
Az emberek soha nem fogják megtudni azt, hogy melyek voltak azok a körök, amelyek ezt lehetővé tették.
A nagypolitika.hu cikkírója felhívja a figyelmet, hogy minden transzatlanti országnak és Oroszországnak önmagán túlmutató gazdasági és katonai rendszerré kell válnia, mert a háttér birodalomigazgatás alá kerül majd.
A szűkös erőforrásokkal rendelkező országoknak határzárakat kell építeni, amely a túlnépesedés elleni országok nyomulása ellen van.
A lezárt határ ütköző zónává válik, amely az adott országot káoszba taszítja, így háborús övezetté nyilvánítva azt. A célok elrejtése érdekében látszólag ellenséges viszonyt kell fenntartani a Transzatlanti és az orosz komplexumok között!
Ügyelnek azért arra, hogy a tervet több egymástól elkülönített szakaszra bontják.
A háttérhatalom célja, hogy az általa megvásárolt nagyhatalmak egy világméretű destabilizációt hajtsanak végre, ún. közös érdekek szempontjából.
Arra azonban mindenképpen ügyelni kell, hogy ne veszélyeztesse a destabilizáció a másik partnert. Itt jönnek szóba például az Oroszország elleni európai uniós szankciók.
Amennyiben bármilyen konfliktus jön létre Európa térségében, az orosz egy másik felet támogat majd. Cél a nehezen felszámolható fegyveres harcok.
A rendszerben minden ország benne van, amelyek részt vettek a világháborúkban. Figyelemre méltó a bagázsban Vlagyimir Putyin, aki olyan birodalmat hozott létre, amitől az Amerikai Egyesült Államok is fél.
A háttérhatalomnak nem kell mást csinálni, csak a támadás gombot (ENTER) megnyomni.
Putyin megtette azt, hogy a párhuzamos hatalmi struktúrákkal (kommunizmus) felszámolt. Így létre jött egy teljes birodalmi komplexum, maga a mostani Oroszország.
A közelmúltban a háttérhatalom generálta magát az Arab Tavaszt, amely gyakorlatilag minden európai országot destabilizált. Líbiát, Egyiptomot, Szíriát és Jement olyan szinten felforgatta, hogy ezekben a térségekben lehetetlen a forradalom előtti állapotokhoz való visszatérés.
Jázminos forradalom az Arab Tavasz kezdetén.
Ukrán válság:
A generált konfliktus 2013-ban kezdődött Ukrajnában, amikor az Utar párt felhívta arra a figyelmet az ukrán emberek számára, hogy Ukrajnának csatlakozni kell az Európai Unióhoz. Ez Ukrajnában polgárháborúhoz vezetett.
A konfliktusba már Oroszország is beleszólt, hiszen az általa Ukrajnának ajándékba adott Krím-félszigeten elharapóztak a kedélyek, mert az ukránok terrorizálták a Krímen lévő orosz többséget, amelyet Putyin nem nézhetett karba tett kézzel.
Így játszi könnyedséggel az egykor Oroszország által Ukrajna számára ajándékozott Krímet visszacsatolta Oroszországhoz.
Továbbá Oroszország a szakadárokat olyan mértékben támogatta, hogy csupán saját területük felett tudják fenntartani ellenőrzésüket. Azonban további területek kiterjesztését nem engedte meg Oroszország, ha úgy tetszik Putyin. Kik azok a szakadárok, ukrán területeken? Az oroszok!
Mindenesetre a konzekvenciát levonva a jelenlegi háborúk a világhatalmi elit ukászára történnek, amiről nem tudjuk, hogy kik, illetve mik ők.
A lényeg, hogy az Európai Unióba olyan politikusokat ültettek, akik támogatják az illegális bevándorlást.
Németország jelenlegi kancellárja immár a negyedik birodalomnak számít Hitler után.
Az Európai Parlamentbe hangoztatnak jobbról, balról olyan beszédeket, amelyek a jobb és bal oldali ember számára egyaránt fülbemászó.
Angela Merkel Kalergi grófnak Nemzetközi Páneurópai Unió megvalósítását hajtja végre jelenleg. Ez nem jelent jót a Nyugat-Európa számára, mert az európai őshonos emberek egy idő után elvesztik identitásukat!
KalergiLétezik egy sziget, egyben egy kis reménnyel. Méghozzá a posztkommunista európai országok, akiknek elegük van az emberiség legnagyobb átveréséből a kommunizmusból és az Európai Unióból egyaránt.
Mindazonáltal van egy rés a pajzson. Politikusai rajta vannak a háttérhatalom sakktábláján, ami sajnos kikerülhetetlen.
Mondani szokás:
„A remény hal meg utoljára”
Forrás: nagypolitika.hu
Hozzászólások