Hajszárító – Mire használhatjuk a hajunk szárításán kívül?

Kiváló szemüvegjavító, zsírkrétaeltávolító, de matricaleszedő is lehet a mindennapos eszköz.stickler
Ritkán gondolunk már arra, hogy egy-egy dolgot a háztartásunkban több mindenre is használhatunk, hiszen hozzászoktunk, hogy mindenre külön eszközt találtak fel a tudósok, tehát el vagyunk kényeztetve.

Néhány évvel ezelőtt még nem volt ilyen kényelmes a világ, hanem az embereknek ki kellett találniuk, hogy egy-egy eszközt mi mindenre használhatnak. Ilyen a hajszárító, amely nem csak arra jó, hogy pikk-pakk megszárítsuk a hajunkat.

Lássuk, hogy még mire használhatjuk az eszközt!

Matricaleszedő: Előfordul, hogy akár órákig bosszankodunk, mert valamiről nem tudjuk lekaparni a matricát, viszont már három körmünket letörtük. Amikor pedig már azt hittük, hogy sikerült fogást találnunk, hogy egybe leszedjük azt az átkozottat, akkor is csak félig jön le.

Az idegrendszerünk ellen pedig az már csak plusz támadás, hogy a ragasztót az egész felületen elkentük. Ha szeretnénk megspórolni a bosszankodást, akkor a hajszárítóval egy-két percig melegítsük a matricát, és utána könnyedén, probléma nélkül leszedhetjük.

Szemüvegjavító: Ha elhajlott a műanyagkeret, akkor ne rohanjuk az optikushoz, hanem vegyük elő a hajszárítót, melegítsük a keretet, és óvatosan hajlítsuk vissza az eredeti pozícióba! Az optikus is így csinálja, csak egy kicsit profibban.

Körömlakkszárító: Vagy nem tudjuk, vagy azt hallottunk, hogy a hajszárítóval tönkretesszük a körömlakkot, ezért inkább megvárjuk a hosszú perceket, amíg végre újra használhatjuk a kezünket. Jó hír, hogy valójában a hajszárító kiváló körömlakkszárító, ha egy percig, alacsony fokozaton szárítjuk a körmeinket.

CrayonZsírkrétaeltávolító: A kisgyerekek hajlamosak arra, hogy ne csak a papírt rajzolják össze a zsírkrétával, hanem az egész lakást. Ha meglátunk egy ilyen firkát, akkor ne essünk pánikba, hanem hajszárítóval melegítsük a zsírkrétát, mert olyan anyagból készült, ami hő hatására meglágyul. Ezt követően szappannal mossuk le, és nyoma sem marad.

Gyertyaeltávolító: Ahogy a zsírkréta, úgy a rosszul eltávolított viasz is nyomott hagy, ezért hajszárítóval melegítsük a viaszt, amit ezután nyomtalanul eltüntethetünk.

Párátlanító: Egy jó forró fürdő után, kilépve a kádból, rendszeresen azzal szembesülünk, hogy bepárásodott a fürdőszobai tükör. Ahelyett, hogy a tükröt törülközővel, vagy a kezünkkel törölnénk meg, inkább hajszárítóval fújjuk egy kicsit, mert az könnyen elűzheti a párát.

Profi tortamázoló: A csokoládétorta sütést úgy tanultuk, hogy tegyük be a hűtőbe, ha leöntöttük csokoládészósszal a piskótát. Amikor pedig megdermedt, akkor készen is vagyunk. Ez tévedés, mert lehet, hogy jól néz ki a tortánk, de az nem tökéletes, hiszen valószínűleg beton kemény csokiréteget kellene átvágnunk. Ha tökéletes állagú, és kinézetű tortát szeretnénk, akkor vegyük elő a hajszárítót, és melegítsük át a csokimázt!

cakeGyűrődés-kisimító: Ki hitte volna, hogy a vasalót is helyettesíthetjük a hajszárítóval? Ha nincs nálunk vasaló, akkor vegyük elő a hajszárítót, tartsuk öt-nyolc centire a ruhától, és nézhetjük, ahogy eltűnik a gyűrődés. Ezt a trükköt a legjobb pamut ruhákon bevetni.

Ragtapaszleszedő: Ha megvágjuk magunkat, vagy más sérülést szerzünk, akkor arra ragtapaszt teszünk. Amikor azonban eljön annak az ideje, hogy azt leszedjük, akkor lélekben fel szoktunk készülni, hogy nagyon fog fájni, hiszen a szőr is jön vele. Ha nem szeretnénk fájdalmat okozni magunknak, akkor hajszárítóval melegítsük a ragtapaszt, hogy könnyedén leszedhessük.

Hajszárítás: Természetesen a hajszárító erre a legtökéletesebb, ám előfordulhat, hogy nem jól használjuk! A hajszárítót körülbelül tíz centire tartsuk a hajunktól, ha szárítjuk! Amennyiben hosszú a hajunk, akkor fésüljük szárítás közben!

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com