Hipnotizáló szépség - fotósorozat a félelmetes hullámok földjéről

A hírhedt "Koponyák földjén" 5 szörfös veszítette már életét 2000 óta, a halálos hullámokon lovagolva, a híres fotós mégis bevállalta a kockázatot, hogy elkészítse ezt a csodálatos fotósorozatot.

Tahiti dél-nyugati partjain egy egészen más atmoszféra uralkodik. Itt található ugyanis a "Koponyák földje", ahol csak a legmerészebb szörfösök mernek azzal próbálkozni, hogy meglovagolják ezeket a fékezhetetlen, hatalmas hullámszörnyeket. Sajnos számos ilyen kísérlet vallott már kudarcot, hiszen csak az elmúlt 16 évben 5 sportoló is veszítette már el itt az életét, ennek ellenére mégis akadnak önként vállalkozók.

Ben Thouard, a 29 éves tehetséges szörfös és fotós úgy döntött, hogy bevállalja az utat, bármekkora kockázatokkal is jár. A bevetésre nem a szörfös, hanem a fotós ambíciói húzták jobban, ugyanis szerette volna megörökíteni a hírhedt szörnyeket. Szerencsére Ben épségben ért partot és emellett fantasztikus képeket sikerült lőnie. A célja az volt, hogy megmutassa a közönségnek, hogy milyen érzés a hullámokat áthágni, meglovagolni, vagy épp áthatolni a közepükön. Ezt az igéző sorozatot tekinthetjük meg most.

Íme a képek: 

h1

h2

h3

h4

h5

h6

h7

h8

 

(forrás: DailyMail)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com