II. Albert: nem én vagyok Delphine Boel apja

Visszautasítja II. Albert, a júliusban lemondott belga uralkodó, hogy őt tekintsék Delphine Boel apjának - közölte a La Libre Belgique belga napilap a volt uralkodó jogi képviselőjére hivatkozva.

Belgian artist Boel presents her book "Cutting the Cord" in BrusselsAz apaság megállapításáról szóló perben kedden technikai meghallgatást tartott a bíróság, mert a beadványt II. Albert lemondása miatt módosítani kellett. Delphine Boel júniusban fordult keresettel a bírósághoz.

Annak megállapítását kéri, hogy a vér szerinti apja II. Albert, aki az 1960-as években viszonyt folytatott az ő édesanyjával. Delphine Boel eredeti beadványában az akkori királyt és három gyermekét is be akarta idézni a bíróságra. Mivel azóta már nem II. Albert az államfő, hanem a fia, ezért kellett változtatni a beadványon
"Valaki, aki eddig sérthetetlen volt, már nem az, aki pedig eddig nem volt az, most az lett" - foglalta össze Alain De Jonge, Delphine Boel ügyvédje, hogy miért kellett módosítani a keresetet.

A belga alkotmány értelmében ugyanis a király személye sérthetetlen, érinthetetlen, nemcsak büntetőjogi, hanem polgári jogi értelemben is: ellene, vele szemben semmilyen eljárás nem indítható, szó szerint a törvények fölött áll. Ez a mentelmi jog viszont csak addig illeti meg, amíg ő az uralkodó. II. Albert lemondásával sérthetetlensége megszűnt, trónra lépésével viszont a fia, Fülöp lett jogi értelemben érinthetetlen.

A második legnagyobb példányszámú francia nyelvű belga napilap szerdai száma arról is beszámol, hogy De Jonge meggyőződése szerint az apaság bizonyításához a bíróság előtt nem lesz szükség DNS-vizsgálatra.

"Rengeteg levél, irat, dokumentum, nyilatkozat van a birtokomban. Ez elegendő lesz" - nyilatkozott az ügyvéd. II. Albert ugyanis megtagadhatja, hogy alávesse magát a vizsgálatnak, és ezt a bíróság egyáltalán nem tekintené automatikus beismerésnek - írja a lap, amely arra is felhívta a figyelmet, hogy Delphine Boelnek előbb a törvény szerinti apjával kell tisztáznia jogi viszonyát, "mert senkinek sem lehet két apja".

Guy Hiernault, az egykori uralkodó jogi képviselőjét viszont nem győzik meg a másik ügyvéd által felvonultatott iratok.
"Egyetlen bizonyító erejű dokumentumot sem láttam, ami alátámasztaná, hogy Delphine Boel a király lánya volna" - jelentette ki a II. Albertet képviselő ügyvéd.

Noha II. Albert még királyként utalt arra, hogy viszonya volt valakivel az 1960-as években, soha még ennyire nyíltan nem foglalt állást ebben a kérdésben - írta a belga lap.

II. Albert 1999-es karácsonyi üdvözletében félig-meddig beismerte, hogy az 1960-as évek végén - Delphine Boel születése előtt - viszonya volt valakivel. Pontosabban azon a december 24-én a király annyit mondott, hogy több mint harminc évvel korábban házassága komoly válságba került, amelyen sikerült túljutniuk.

Delphine Boel korábban kijelentette, nem pénzt vagy rangot akar, csak bizonyosságot. A La Libre Belgique szerint viszont abból, amit jelenleg tudni lehet, nem állapítható meg, hogy anyagi hasznot remél-e a pertől, mivel Boel pár hónapja azt is közölte: törvény szerinti apja kitagadta, megfosztva őt bármilyen örökség reményétől.

MTI

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com