Intelligensebbé teszi a gyerekeket az apával töltött idő

A gyermekeknek a korai időben apjukkal egyre többet töltött idő nagy hatással lehet az intelligenciára és későbbiekben, felnőttkorban a karrierre is. Az együttlét egyáltalán nem azt jelenti, hogy együtt is élnek, de az, hogy az apa részt vesz a gyermek mindennapi életében a fejlődés érdekében.

A tudományos kutatás egészen nagyszabású volt, ami annyit tesz, hogy nagyjából 11 ezer brit férfi és nő vett benne részt, akik 1958-ban születtek.



Az anyákat kikérdezték, hogy az apa milyen gyakran vesz részt a közös programokban és milyen gyakran olvasott a gyerekeknek. Kiderült, hogy azok a gyerekek, akikkel többet foglalkozott az apa, könnyebben igazodtak el a közösségekben, mint azok, akikkel kevésbé tudott az apjuk foglalkozni.
A különbség az felnőtteken még 42 éves korukban is jól érzékelhető volt. Daniel Nettle a kutatást végző szakember jelentős különbségekről beszél. A kutatók fontosnak tartják, hogy az anya és az apa nélkülözhetetlen egy gyermek életében.



Forrás: index.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com