Ki hozza a karácsonyfát?

Mit mondanak a szülők a gyerekeknek a különböző országokban?treexmasA felnőttek tudják, hogy nincs télapó, se angyalka, se Jézuska, aki rejtélyesen becsempészi a fenyőfát a házba, és feldíszíti azt, hiszen ezt maguk a felnőttek, szülők teszik meg. A gyerekeknek azonban sokan meghagyják az ünnep misztikusabb hangulatát.

Habár a keresztény országokban sok jelkép hasonló mégis, míg Magyarországon az angyalok vagy a Jézuska hozza a karácsonyfát, addig az Egyesült Államokban a Mikulás, akinek nem tartanak külön ünnepet.

Ám mi a helyzet a világ többi országával?

Törökország: Erre az országra a kettősség jellemző, ami a karácsonyban is megmutatkozik. A keresztény lakosok megtartják a szentestét, annak minden hagyományával, míg a muszlimok figyelmen kívül hagyják. Ám a Mikulás legendája Törökországból származik, ezért ezt az ünnepet a muszlimok is megtartják. Noel Baba, azaz Noel apó megkeresi a helyi muszlimokat, és megajándékozza őket. Igaz, ezt nem szenteste, hanem újév napján teszi.

Spanyolország: A spanyolok is Noel Apót, avagy Tió de Nadalt várják. Az utóbbi tulajdonképpen egy kivágott fa, vagyis tuskó, aminek ruhája és arca van. A baszkoknak Olentzero hozza karácsony éjjelén az ajándékokat. Egyes hagyományok szerint Olentzero egyike a Pireneusokban élő óriásoknak. A legenda úgy szól, hogy egyszer egy hatalmas, fényes felhő jelent meg az égen, ami nagyon megijesztette az óriásokat, de nem Olentzerot, ugyanis az öreg óriás volt az egyetlen, aki rá mert nézni a jelenségre.

santaBulgária: Dyado Koleda, azaz Karácsony Nagyapó az, aki a karácsonyfát és az ajándékokat hozza. Bulgáriában a II. világháborútól kezdve 1989-ig a keresztény hagyományokhoz köthető alakot felváltotta Fagy nagyapó figurája, ám ennek ellenére még ma is népszerű. Vologda megyében, Velikiy Ustjug városában például hivatalos székhelye van.

Olaszország: Babbo Natale, azaz Karácsony Apó hozza a karácsonyfát azoknak az olasz gyerekeknek, akik nem keresztények, mert azoknak Jézus állítja fel a fát. A karácsonyi mondakörhöz tartózik egy öreg hölgy is, La Befana, aki egy söprűn röpköd, és január hatodikán a gyerekek tűzhely mellé akasztott zoknijába rejt édességet és cukorkát. Egyes olasz területeken ezt a Mikulás teszi, december 6-án, de akadnak olyan helyek is, ahol Szent Luca ajándékoz édességet december 13-án.

Norvégia: A skandináv népek életében fontos szerepet játszanak a természethez kötődő lények, ezért nem meglepő, hogy Norvégiában az apró, erdei manó, Julenissen hozza a karácsonyfát és az ajándékokat. A karácsonyi manó, bár kicsi, mégis nagyon hasonlít a Mikulásra. Egyes ábrázolások szerint Julenissen zöld ruhácskát és piros, csúcsos süveget visel.

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com