Kivetette a gyomorgyűrűt: kövér akar maradni

diana1Több ezer fontjába került az adófizetőknek , hogy a túlsúlyos nő le akart fogyni. A műtét után nemsokkal azonban a nő meggondolta magát, mert inkább mégis kövér szeretne maradni.

Furcsa döntésre szánta rá magát a 127 kg-os brit nő. Miután elvégezték rajta a közel 5,5 millió forintba kerülő műtétet, a nő azonnal fogyásnak is indult. 60 kg-ot le is adott, ekkor viszont meggondolta magát és úgy döntött, hogy inkább kövér szeretne maradni.

- A poklok poklát éltem át - nyilatkozta Diana Wigget. Elmondása alapján az volt a legrosszabb, hogy a műtét után is megmaradt az étel utáni oldhatatlan vágya. Viszont a gyomra kis mérete miatt már nem tudott annyit magába tömni, mint előtte. Ettől nagyon szenvedett és miután a gyomorgyűrű is elcsúszott a helyéről, arra kérte az orvosokat, hogy ne tegyék vissza a helyére, hanem vegyék ki.diana2

A nő azóta ismét boldog. A lánya is megerősítette, hogy azóta az édesanyja újra a régi.

A gyomorszűkítő műtét amolyan utolsó esélynek minősül a túlsúlyos emberek számára.
Néhány esetben a gyomor nagy részét eltávolítják és van olyan, ahol gyűrűt helyeznek be a túlsúlyos emberek gyomrába.

Ennek következményeként nagyon minimális adagokat képesek elfogyasztani és hamar eltelnek.

Sajnos a káros szokásokat ez sem szünteti meg, a legtöbbjük kényszeres evészete mögött pszichés okok rejtőznek, ezeknek feltáráshoz pedig más segítség is szükséges.


Forrás: Borsonline

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com