Klónoznák John Lennont - a zápfogából

A fogat még Lennon adta a házvezetőnőjének, Dorothy Jarlett-nek az 1960-as években, mikor egyik reggel kicsavarta a szájából a konyhában - majd egy 2011-es aukció során egy kanadai fogorvos szerezte meg.

A kanadai fogorvos 19.500 fontért vásárolta meg John Lennon egyik zápfogát egy angliai aukción. Dr. Michael Zuk azóta nagy tervet szövöget a foggal kapcsolatban. Úgy véli, a fog segítségével megfejthető Lennon DNS-e, így pedig lehetséges volna a zenészlegenda klónozása. Mindezt szakértők bevonásával tervezi.

Lennon egyik őrlőfogát bocsátották árverésre még 2011-ben - rekordösszeg született

A fogorvos a The Examiner című lapnak úgy nyilatkozott, ha a tudomány mai álláspontja szerint a szakemberek úgy hiszik, hogy akár mammutokat is klónozhatnának, akkor John Lennon lehetne a következő, hiszen ugyanazzal  a technológiával az ember klónozása is elérhető. Dr. Zuk tisztában van vele, hogy a legtöbben őrültnek tartják, de szerinte észbontó lenne, ha csak egy kis része is lehetne abban, hogy a világ egyik legnagyobb rockzenésze visszatérhessen.

Dr. Zuk könyvet is írt híres emberek fogáról Dr. Zuk könyvet is írt híres emberek fogáról

A fogat Dr. Zuk jelenleg a rákmegelőzési kampányához használja fel. Lennon fogáért adták eddig a legtöbb pénzt a világon, előtte Bonaparte Napoleon fogáért fizettek 11.000 fontot.

Az alábbi videón pedig egy Mr. Bonzai névre hallgató úriember a YouTube-ra feltöltött beszélgetése látható az egykori házvezetőnővel, aki az 1967-ben Lennon házához elzarándokló férfi számára lehetővé tett egy találkozást Lennon-nal. Lennon a férfit elvitte kocsikázni, közben csatlakozott George Harrison is. Később könyv is született ebből a találkozásból, John Lennon foga, avagy hogyan találkoztam a Beatles-szel - köszönhetően Dorothynak címmel. Merthogy közel 45 évvel a találkozás után, mikor Mr. Bonzai hírül vette a Lennon fogáról szóló aukciót, Skype-on felkereste az idős hölgyet.

http://youtu.be/mVBEhm411f0

Forrás: dailytelegraph.com, worldrecordacademy.com, YouTube

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com