Lámacsikó született a Szegedi Vadasparkban

Lámacsikó (Lama glama) született a Szegedi Vadasparkban, a hófehér csődör szépen gyarapodik, a látogatók is megfigyelhetik - közölte Veprik Róbert igazgató.Lama glamaA Szegedi Vadasparkban valamennyi dél-amerikai teveféle megtekinthető, a veszélyeztetett és félénk vikunya, a termetes guanakó, valamint a két háziállat, a szelíd alpaka és láma. A szegedi kiscsikó február 19-én született, és a gondos nevelésnek hála szépen cseperedik.

Születése után egyből átesett a kötelező orvosi vizsgálatokon, és kiderült, hímről van szó. Miután a lámák egy hímből és annak nőstényeiből álló csapatokban élnek, a csikónak, ahogy felnő, a családi viszály elkerülése miatt majd új helyet kell találni, de a nyár folyamán még biztos látható lesz a Szegedi Vadaspark dél-amerikai körútja mentén.

Az összes teveféle - beleértve az óvilági két- és egypúpúakat is - ősei Észak-Amerikában fejlődtek ki, majd onnan vándoroltak át a többi kontinensre, csak éppen az "őshazájukban" pusztultak ki. A lámákat mintegy hatezer éve háziasították a vad guanakóból a mai Peru hegyvidéki területein.

A lámák lettek a Kolumbusz előtti Amerika egyetlen teherhordó állatai, de ették húsát, bőrét és szőrét feldolgozták, zsírjával világítottak, trágyájával tüzeltek, sőt, esetenként meg is lovagolták. Idővel a legfontosabb háziállattá vált az Andok indián kultúráiban. A spanyolok hódítása után, vagyis a lovak, szamarak és juhok érkezésével a szerepe csökkent, ma már inkább hobbiállatként tartják világszerte.

A lámák testhossza 1,5-2 méter, magasságuk 110-120 centiméter, tömegük 120-150 kilogramm. Gyapjuk hosszú szálú és tömött, lehet barna, fekete, fehér színű, és az állatokat foltok és pettyek is tarkíthatják. Kizárólag növényevők, fűféléket, lágyszárú növényeket, cserjéket, zuzmókat fogyasztanak.

A lámák rendkívül szívósak, teveféléhez illően a szomjazást is jól tűrik, 45-60 kiló terhet cipelve naponta 25 kilométert is meg tudnak tenni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Kísérlet: 4 évig gyűjtötte az otthonában lévő szemetet egy fotós

Kísérlet: 4 évig gyűjtötte az otthonában lévő szemetet egy fotós

A francia művész azt akarta megtudni mekkora mennyiségű szemetet tud felhalmozni.

Herman Guntherber állítja, hogy ő Adolf Hitler

Herman Guntherber állítja, hogy ő Adolf Hitler

A 128 éves férfi önéletrajzi könyve szeptember végén jelenhet meg.

Kérészrajzás a Közép-Tiszán

Kérészrajzás a Közép-Tiszán

Nagykörű, 2017. június 19.

A Magyarország Szépe: Miss World Hungary döntője

A Magyarország Szépe: Miss World Hungary döntője

Budapest, 2017. június 19.

Megható: ballagást tartanak az intenzívről kikerülő koraszülötteknek

Megható: ballagást tartanak az intenzívről kikerülő koraszülötteknek

Egy amerikai kórházban külön megünneplik a pici babák legapróbb erőfeszítéseit is.

Párhetes tajvani rendőrkutyusok az internet új kedvencei

Párhetes tajvani rendőrkutyusok az internet új kedvencei

Ha felnőnek, bombakereső kutyák lesznek a kis labradorokból.


Norvégiában kitiltanák a burkát és a nikábot a teljes oktatási rendszerből

Norvégiában kitiltanák a burkát és a nikábot a teljes oktatási rendszerből

Norvégia bekeményít, semmilyen az arcot elfedő ruhadarabot nem akarnak látni.

Hihetetlen: szupermarketben szült, pedig azt se tudta, hogy terhes

Hihetetlen: szupermarketben szült, pedig azt se tudta, hogy terhes

Egy kanadai nő csak be akart vásárolni, aztán egy újszülöttel tért haza a szupermarketből.

Különleges szobrokat rejt a barlang mélye

Különleges szobrokat rejt a barlang mélye

Illegális filmforgatási helyszín, rejtett kincsek, és sok más érdekességet találták a barlangok belsejében.

Lenyűgözte a zsűrit csodás énekével a 18 éves kora óta siket lány  - videó

Lenyűgözte a zsűrit csodás énekével a 18 éves kora óta siket lány - videó

A fiatal lány produkciója láttán állva tapsolt az egész közönség.

http://ujhazak.com