Lefoglalta a rendőrség a Felcsúton forgató 444 drónját - videó

A 444 újságírói drónnal készítettek felvételeket Felcsútról.


Miután befejezték a forgatást, megjelentek a rendőrök és lefoglalták a több százezer forint értékű drónt.

A kamerát és a memóriakártyát is elvették. A rendőrök azt kifogásolták, hogy az újságírók megsértették a légügyi szabályokat. Majd szondát fújattak velük és arról kérdezték őket, hogy a drónnal forgatás előtt biztosították-e a munkaterületet.

6prWfrYNeR5rCG7Us

A 444 videóriportot készített Felcsúton, ehhez használták a drónt, azaz a kvadrokoptert, hogy légi felvételeket tudjon rögzíteni a Puskás Akadémia felett. Az újságírók már befejezték a forgatást és éppen el akarták pakolni a drónt, amikor megjelent a rendőrség.

A hatóság emberei közölték velük, hogy légügyi szabályok megsértése miatt szabálysértési eljárás keretében lefoglalják a drónt, ami egy DJI Phantom 3 típusú gép, a súlya kb. 1,3 kiló.

4 (1)

Ezen felül elvették a felvételeket rögzítő memóriakártyát, így több százezer forint értéket foglaltak le.

A 444 újságírói videóra vették a rendőri intézkedést is. Az egyenruhások szondát fújattak velük és arról érdeklődtek biztosították-e a munkaterületet az újságírói tevékenységükhöz.

A 444 a történtekről cikket írt az oldalán, ahol elismerik, hogy valószínűleg szabályt sértettek. Ugyanakkor jelzik, hogy itthon a drónhasználat teljes körű szabályozása még nem történt meg, azaz nem tudni hogyan lehet megfelelően drónt használni.

elvettek_a_rendorok_a_444hu_dronjat_orban_falujaban-600x315-crop

Egy repüléshez a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól kell engedélyt kérni, de nem életszerű, ha minden használatot be kell jelenteni. Ebből az következik, hogy a hatóságok nem veszik figyelembe a drón használatát vagy pedig szabálysértési eljárást indítanak, mint a felcsúti eset során.

A 444 munkatársai viszont azt nem értették, hogy miért kellett emellé még lefoglalni a több százezer forint értékű drónt és a memóriakártyát "tárgyi bizonyítékok begyűjtése" címen.

maxresdefault

A lap megkérdezett drónnal foglalkozó szakembereket is a témában, de egyik sem tudott arra példát mondani, hogy Magyarországon elvették volna a drónt a pilótától, aki szabálysértést követett el.

Az újságírók szerint ők Felcsúton nem okoztak balesetveszélyt, mert a drónt az üres utcáról engedték fel, hogy a közpénzből épült stadionról és a településről felvételeket készítsen, nem pedig magánszemélyekről.

<> on September 3, 2015 in Berlin, Germany.

"A rendőrség nem is tudott semmilyen meggyőző érvet mondani arra, miért foglalják le az eszközt kamerástul, memóriakártyástul "– írták

Az ügyben megkérdeztek jogászokat is, akik szerint a felcsúti rendőrök lépése aránytalan volt.



Forrás: hvg

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com