Megjelent Csernobil környékén egy barnamedve

Több mint száz év után végre sikerült lencse végre kapni egy barnamedvét a Csernobili térségben. A rendkívül ritka jelenségről a felvételt az 1986-os atomkatasztrófa környékén sikerült készíteni.


“Egyik ukrán kollégánk, Szergej Gascsak számos fényképezőgépet helyezett ki az elmúlt hónapokban, hogy többet tudjunk meg az ottani vadvilágról” – nyilatkozta Mike Wood a Salfordi Egyetem kutatója és projektvezetője.

1

A felvételt, a barna medvéről még októberben fotózták le a fényképezőgépek. Korábban is voltak medve jelenlétére utaló nyomok, jelek, azonban most először sikerült képet készíteni a maciról.

2

A csernobili atomkatasztrófa után a környékről 110 ezer lakost kellett elköltöztetni az atomerőmű 30 kilométeres sugarából.

3

Mike Wood csapata három fajta zónát vizsgál: magas, közepes, vagy alacsonyan fertőzött helyeket. 84 véletlenszerűen kijelölt helyen tesznek ki fényképezőgépet 5 kilométer sugarú területekre. A csapat első sorban a fertőzött zónában a nagytestű emlősöket figyeli meg. A projekt 2015 év végéig tart majd. Azt is tervezik, hogy a következő lépésekben GPS követőt és sugárzásmérő berendezést rögzítenek az arra járó állatokra, hogy adatokhoz jussanak a sugárzás hatásairól.

4

A radioactive sign hangs on barbed wire outside a café in Pripyat.

Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com