Megtalálta anyját a 27 éve babaként elhagyott nő
Megható találkozásról számoltak be napokban: három hét után rátalált az anyjára egy 27 éve babaként elhagyott nő. Katheryn Deprill történetéről már korábban ITT beszámoltunk.
A háromgyerekes anyuka a Facebookon keresztül kereste a vér szerinti anyját, aki alig pár órásan egy Burger King mosdójában hagyta.

"Megkaptam az ölelést, amire 27 éve vágytam, megtört a jég. Anyám sokkal jobb ember, mint amire számítottam, boldog vagyok" –közölte boldogan az újságoknak Deprill.

A WFMZ tudomást szerzett arról is, hogy a lány anyja már korábban is meg akarta keresni a gyerekét. Tette mögött megrázó történet áll: 16 éves korába egy külföldi úton megerőszakolták és teherbe esett. A szülei elől azonban mindent eltitkolt, így elvetetni sem tudta. Alig 17 évesen szülte meg a babát és szándékosan hagyta a Burger King mosdójában, mert az egy forgalmas hely és könnyen rátalálnak majd.


A találkozás nagyon jól sikerült – anya és lánya eldöntötte, hogy többé nem szakad el egymástól. Az anya egyelőre nem akart kamera elé állni és a nevét sem közölték.
Nevelőanyjával, Brenda Hollissal
A nevelőanyja, Brenda Hollisforrás: blikk


Hozzászólások