Megváltoztatták a világot a véletlen találmányok
Úgy tudjuk, hogy véletlenek pedig nincsenek. A tények azonban ennek ellenkezőjét bizonyítják, mert a mindennapi életünkben használatos dolgok a véletlen művei.
Mindennapjainkat megkönnyítik azok a találmányok, amelyek hiányában el sem tudnánk képzelni életünket. Ezek az egykori elképzelések, amelyeket megvalósítottak, egész véletlenül fedezték fel. Nézzünk közülük néhányat.
Gyufa
Az emberek élete az 1800-as évek előtt nehezebb volt, mert tüzet csiholni, csak nagy tapasztalat árán lehetett, és energiát leszívó türelemmunka volt. John Walker angol gyógyszerész egész véletlenül előállt egy felfedezéssel, mely az emberiség életét jelentősen megkönnyítette. A gyógyszerész keverőpálcája végén szennyeződést tapasztalt, amit le kívánt törölni, ami szikrákat hozott létre. Az általa ismert alapanyagot felhasználta az "ős" gyufa gyártásához. Eleinte ehhez kartont használt, majd utána tért át a fa szálra. Walker nem védette le találmányát, így a gyufa "futótűzként" terjedt el az egész világon.
Penicillin
Köztudott dolog, és már a suliban is tanultuk, hogy Alexander Fleming találta fel a Penicilint, amely később ember tömegek életét mentette meg a történelem során. Fleming kísérletei során véletlenül ott hagyott az asztalán egy petricsészét, amiben baktériumok voltak, és egy penész gomba, ami egyszerűen elölte a baktériumokat. Majd elindult a hosszas kutatás, és fejlesztés, melynek a végeredménye a Penicillin alapú antibiotikumok lettek.
Mikrohullámú sütő
A napjaink rohanó életében jól jön ez a sütő, a mi lerövidíti az időnket rohanó mindennapjainkban. A II. világháborúban Percy Spencer radarvédelmi rendszer fejlesztésén dolgozott, amikor a mikrohullámú energia melegítő hatását felfedezte. Erre úgy jött rá, hogy a csőbe, amivel kísérletezett beleejtett véletlenül egy kockacukrot, ami szinte égetett cukorrá vált. Nyilvánvalóvá vált, hogy élelmiszereket a hő hatására rövid időn belül fel lehet melegíteni. Kidolgozott egy olyan berendezést, ami alkalmas volt élelmiszerek felmelegítésére, melyet eleinte, csak nagyobb éttermek használtak, de 1976-tól, már a civil társadalom számára is elérhető volt.
Burgonya chips
Egy séf, George "Speck" Crum nevéhez fűződik, akit 1853-ban nagyon felidegesített egy gazdag éttermi vendég, aki úgy döntött, hogy a séfet megleckézteti. A burgonyazabáló uraság Georget mindig visszaküldte a konyhában, hogy a krumpli még mindig túl vastag. Ez egymás után, több ízben előfordult, majd, míg a séf úgy döntött, hogy megtréfálja a gazdag ínyencet. Így "lehelet" vékonyra szabta a burgonyaszeleteket, majd az uraságnak felszolgálta. George az eredményen nagyon meglepődött, mert a gazdag vendég teljes megelégedettségét fejezte ki. Ez a siker az egész világon hamar elterjedt, és még mindig nagyon nagy sikere van.
Röntgen
Nem hagyhatjuk ki a Wilhelm Conrad Röntgen 1895-ös véletlen felfedezését sem, amivel a mai napig csonttöréseket, és az ettől sajnos sokkal súlyosabb betegségek feltárását határozhatják meg a radiológusok. A német fizikus véletlenszerű találmányáért 1901-ben Nobel-díjat is kapott.
Viagra
A "csodagyógyszert" eredetileg a kutatók azzal a szándékkal kísérletezték, hogy a szívgyógyászatban használja majd fel az orvostudomány. Amikor a betegeken elkezdték tesztelni, kiderült, hogy a szívre nincs jótékony hatással, de a férfi kísérletalanyoknak a legfontosabb büszkeségükre jótékony hatással volt.
(neon)
Hozzászólások