Muszlimok ezrei tüntettek a burka betiltása ellen Bécsben
Többek között a burka betiltása ellen tüntettek muszlimok ezrei Bécsben. Mint ismeretes az osztrák kormány több szigorítást is hozott a migránsokkal kapcsolatban.
Ebből az egyik legfontosabb a burkatilalom, amely nagy felháborodást váltott ki.
Ezután döntött úgy az osztrák muszlim közösség, hogy tüntetést szerveznek Bécs belvárosába. A szervezők szerint a burka betiltása nem más, mint az érintett nők véleményszabadságának korlátozása.
A burkatilalmon túl a nők jogaiért és a diszkrimináció ellen is felvonultak.
Az ÖVP-nek a napokban sikerült elfogadtatnia Sebastian Kurz külügyminiszter javaslatát, miszerint a muszlimokkal szemben komoly szigorításokat vezetnek be.
Ez többek között a burka betiltását jelenti, miután Kurz decemberben közölte, hogy Ausztriában nincs helye sem a burkának, sem más olyan jelképnek, ami a nők alárendeltségét mutatja.
A szigorítások vonatkoznak a szalafista Korán osztogatásokra, ezeket is betiltotta a kormány. Az osztrák belügyminiszter pedig azt közölte, hogy technikai újításokat vezetnek be. Az Ausztriában lévő dzsihadisták telefonját lehallgatják, sőt nyomkövetőt is tehetnek rájuk.
A Bécsben most felvonuló több ezer muszlim tüntetés végül békésen zajlott le. A tüntetők beszédet mondtak, melyben az integrációt emlegették és hogy az iszlám az identitás része.
A demonstráción végül kb. 2000-2500-an vettek részt. A nők elöl vonultak csoportban, míg a férfiak mögöttük haladtak végig.
Forrás: 888.hu

Galéria
Forrás: 888.hu
Hozzászólások