Nagy meglepetésre ByeAlex képviseli hazánkat a 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválon!

Február 2-től az M1-en és a Duna World-ön követhettük nyomon A Dal c. műsor eseményeit, mely március 2-án, szombat este ért véget, ahol kiderült, hogy ki fogja képviselni hazánkat a 2013-as Eurovíziós Dalversenyen a svédországi Malmőben, május közepén.

byalex3Az elődöntők után a döntőben végül Cserpes Laurát, Keresztesi Ildikót, Vastag Tamást, Radics Gigit, Kállay Sanders Andrást, Rácz Gergőt, Pál Dénest-Agárdi Szilviát és ByeAlext láthattuk.

A zsűri a 8 fellépőből Radics Giginek, Kállay Sanders Andrásnak, Vastag Tamásnak és ByeAlexnak adta a legtöbb pontot. Ezek után már a nézőkön volt a sor, akik nagy meglepetésre ByeAlex-et hozták ki győztesként, így "Kedvesem" c. dalával ő fogja képviselni Magyarországot egy világ előtt.

ByeAlex egyébként a nézőknek köszönhetően jutott el egészen a döntő napjáig, az utolsó előtti löketet a zsűritagok bizalma adta meg, hogy negyedik helyen még tovább juttatták, a véghajrában pedig az óriási rajongótábornak köszönhetően képes volt megelőzni mindhárom énekes társát.

A műsorvezetők elmondása szerint a döntő alatt több százezer beérkező szavazatot adtak le a televíziók előtt ülők és csak az sms-szavazatok több mint 30 országból érkeztek.

Az MTI egyik korábbi tudósításából azt is megtudtuk, hogy már A Dal középdöntői is magasan meghaladták az egymilliós nézettségi szintet, miközben a szintén zenés showműsor Nagy Duett ennek a nézettségnek a felét is alig érte el.

A május közepén megrendezésre kerülő nemzetközi megmérettetést a M1 természetesen élőben fogja közvetíteni, így ByeAlex történetének további alakulásáról egészen biztosan nem fogunk lemaradni.

Hozzászólások

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Luxusterméknek számít a Black Diamond alma.

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Sokat érnek a gyűjtőknek a Kovap játékok.

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

http://ujhazak.com