Nagyon ritka szemszínű kislány született

Az anyuka orvoshoz vitte az égszínkék szemű lányát, mert attól félt, hogy beteg a gyermeke.eyeKülönleges kislánnyal büszkélkedhet egy fekete bőrű szülőpár Ugandában, ugyanis a gyermekük szeme égszínkék, ami nagyon ritka Afrikában. Amikor az édesanya meglátta a lánya szemét, akkor annak árnyalatát nem tudta mire vélni, hiszen a bantu népcsoporthoz tartózik, ahogy a gyerek apja is.

Ennek a népcsoportnak jellemzően igazán sötét a szemszíne, ezért az anyuka később, amikor a lánya szeme nem sötétedett be, hanem égszínkék maradt, orvoshoz vitte a gyereket, ám a szakember megnyugtatta az anyukát, hogy kislány teljesen egészséges, csak a szokásostól eltérő a szeme színe.

Az égszínkék szemszínt elsősorban a kaukázusi, fehér emberekhez párosítjuk, pedig az afrikai emberek esetében is előfordulhat ez az árnyalat, igaz csak kis százalékban. Egyes tudósok szerint ez egy ritka belső genetikai mutáció eredménye, míg más szakemberek úgy gondolják, hogy az európai gyarmatosítók hagyatéka a különleges kombináció, ami egy igazán különleges, és csodás ajándék a természettől.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Postán küldték el a gyereket a szülők

Postán küldték el a gyereket a szülők

Őrültségek, amelyek régen teljesen legális, hétköznapi szokások voltak.

Repülő motorokkal járnak majd a jövő rendőrei Dubajban  - videó

Repülő motorokkal járnak majd a jövő rendőrei Dubajban - videó

A sci-fi filmekhez hasonlító jármű akár 5 méter magasságba is képes felemelkedni

Botrányos módon bántak a 2 éves, engedetlen bölcsissel a nevelők

Botrányos módon bántak a 2 éves, engedetlen bölcsissel a nevelők

Az eset nagy felháborodást váltott ki, a kisfiút a szülei azóta másik bölcsibe íratták.

Macskaszerű bébiszörny létezése okozott pánikot Malajziában

Macskaszerű bébiszörny létezése okozott pánikot Malajziában

Az emberek azt hitték, hogy egy mutáns kísérleti lény került a szabadba egy laboratóriumból.

Emberséges dolgot tett a magyar kamionos,  aki több ezer eurót talált egy mosdóban

Emberséges dolgot tett a magyar kamionos, aki több ezer eurót talált egy mosdóban

Márknak egy pillanatig sem fordult meg a fejében, hogy eltegye a bankókat.

Téli álmot alvó hörcsög miatt leállítottak egy útépítést a németek

Téli álmot alvó hörcsög miatt leállítottak egy útépítést a németek

Németországban a hörcsög védett állatnak számít, így meg kell várni, míg felébred.

Sikerült betiltatni a burkát a kanadai Québec tartományban

Sikerült betiltatni a burkát a kanadai Québec tartományban

Québecben sikerrel vitték keresztül a törvényt, amely jövőre lép életbe.

Hős rózsaárus mentette meg a lányt egy csapat erőszakoskodó férfitól

Hős rózsaárus mentette meg a lányt egy csapat erőszakoskodó férfitól

A lány szerencséje az volt, hogy az 58 éves férfi szembeszállt a támadóival.

Utolsó nagy mosoly egy régi barátnak- megható pillanatok egy csimpánztól

Utolsó nagy mosoly egy régi barátnak- megható pillanatok egy csimpánztól

Élete utolsó pillanatiban így reagál a csimpánz régi barátja láttán

Burka tilalmat vezetnének be Kanada egyik tartományában is

Burka tilalmat vezetnének be Kanada egyik tartományában is

Québecben már harmadszor próbálkoznak azzal, hogy elfogadtassák a törvényt.

http://ujhazak.com