Nem lehet ott anyja temetésén a norvég mészárló

Nem mehet el édesanyja temetésére a 77 embert meggyilkoló Breivik.
A férfi 2011 júniusában kezdett ámokfutásba Norvégiában.


Elutasították a hatóságok a 77 ember meggyilkolásáért elítélt Anders Behring Breivik kérelmét, így nem jelenhet meg édesanyja temetésén.
A pénteken elhunyt asszony a most 34 éves férfi legközelebbi családtagja volt, néhány héttel ezelőtt még járt is nála a börtönben.
Wenche Behring Breivik 66 évesen halt meg hosszú betegség után.
Az ámokfutó férfi tette előtt az ő házában élt, a nő egyedül nevelte őt és féltestvérét.

Már a későbbi ámokfutó gyermekkorában felhívták a figyelmet a kisfiú problémás viselkedésére, később pedig éppen ezért el is vették anyjától.
A tömeggyilkosság utáni egyik nyilatkozatában édesanyja elmondta, hogy mikor fia 2006-ban visszatért a családi fészekbe, már paranoid téveszmékkel küzdött.
A 21 év meghosszabbítható szabadságvesztésre ítélt férfi a Norvégiában kiszabható legsúlyosabb büntetést kapta és kifejezetten szigorú körülmények között őrzik, így a végső nyugalomra helyezés idejére sem hagyhatja el a börtönt.

A szélsőséges jobboldali, valamint iszlámellenes nézeteket valló Breivik 2011 júniusában autóba rejtett pokolgépet robbantott az oslói kormányszékház közelében.
A detonációnak 8 halottja és 209 - köztük 9 súlyos - sérültje volt, a környező épületek pedig megrongálódtak.
A második támadás körülbelül két órával később történt az Oslótól 40 kilométerre fekvő Utoya szigetén, a kormányzó Norvég Munkáspárt ifjúsági táborában, írja a hvg.hu.
A területre magát rendőrnek kiadva jutott be, majd tüzet nyitott a táborozókra.
A szigeten pánik tört ki, a fiatalok közül sokan halálfélelmükben a vízbe menekültek.
Elmondások szerint a sebesültek halottnak tettették magukat, de a pisztollyal és puskával felfegyverkezett gyilkos így is célba vette és lemészárolta őket.
A körülbelül egy órán át tartó vérengzésben 69-en meghaltak és 110-en megsebesültek.
A legfiatalabb áldozat mindössze 14 éves volt.

Breivik tettét azzal indokolta, hogy ezek az emberek a kultúrák egymás mellett élését igyekeztek elősegíteni, ezért kellett bűnhődniük.
Kettős merényletével Norvégia második világháború utáni történetének legvéresebb tragédiáját okozta.

 

Hozzászólások

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Luxusterméknek számít a Black Diamond alma.

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Sokat érnek a gyűjtőknek a Kovap játékok.

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

http://ujhazak.com