Okkal tervezik kényelmetlenre a városi köztereket

Gordan Savič és Selena Savić kiderítette, hogy nem ízlésficam miatt csúnyák a padok, korlátok és támaszkodók. Amikor a városban járunk, de megállunk kicsit pihenni, vagy leülünk a padra, amíg nem jön a busz, akkor gyakran moroghatunk, hogy milyen kényelmetlen korlátokat, támaszkodókat és padokat helyeztek ki a közterekre, a tervezőnek pedig biztos nincs ízlése, ezért találta ki ezeket.

Az igazság azonban az, hogy oka van annak, hogy kényelmetlenek a városi köztere elemei. Ennek a háttérnek egy montenegrói pár, Gordan Savič és Selena Savić járt utána, majd Kényelmetlen design címmel könyvet írtak arról, hogy miért nem kényelmesek a tömegközlekedési megállókba vagy utcán bárhova telepített padok, támaszkodók, egyéb köztéri elemek.

A pár néhány évvel azt követően vágott bele a projektbe, hogy Hollandiába költöztek, ahol rendkívül kényelmetlenek a közterek.

Gordan Savič és Selena Savić nemcsak Rotterdamban vizsgálódott, hanem Bécsben, Hágában és Lausanne-ban is.

A projekt célját így fogalmazták meg:

„Érdekelni kezdett, hogy általános stratégiáról van-e szó, esetleg iskola is van, ahol azt tanítják, hogy hogyan lehet kényelmetlenre tervezni a köztereket, és milyen hatással van a városi életre ez a dizájn?”

Gordan Savičić és Selena Savić kutatása sikeres volt, hiszen több csúnya, kényelmetlen köztéri elem háttérét sikerült kideríteniük.

A karospad: A karosszék egy nagyon kényelmes találmány, ám ezzel szemben a karospad nem ezt a célt szolgálja, ugyanis ennek a köztéri elemnek a kialakításakor az volt cél, hogy távol tartsa a deszkásokat és aludni se lehessen rajta.

A karospad esetében olyan verzióval is találkozhatunk, amelyre ülésenként szerelnek a két oldalra nagyobb peremet, ami még jobban ellehetetleníti a rajta történő alvást.

Ugyanakkor arra is jó, hogy megmutassa a pimasz személyeknek, hogy hol a határ.Nyilvános ülőhelyekre szerelt fémdarabok: Felmerült már bennünk a kérdés, hogy mi értelme van a megmunkált fából készült padra ilyet feltenni? A válasz egyszerű, ugyanis így akarják távol tartani a gördeszkásokat és egyéb extrém sportolókat, mert a padka tökéletes lenne a deszkásoknak arra, hogy végigcsússzanak rajta, de a felszerelt akadály miatt ez nem lehetséges.Kemény, hideg padok: Saválló acélból készülnek ezek a padok, amik annyira hidegek, hogy még nyáron se szívesen ücsörgünk rajtuk hosszabb távon. Az se véletlen, hogy magasabbra emelik ezeket a köztéri elemeket, ugyanis így nem tudjuk megtámasztani rajta a lábunkat.Injekcióellenes kék fény: A kábítószerezőket tartják távol a nyilvános illemhelyektől ezzel a módszerrel, ugyanis a kék fényben rosszabbul látszanak az erek, ezért azokat nehezebb eltalálni az injekciótűvel.

Japánban egy másik ok miatt alkalmaznák a megoldást, ugyanis több vasútállomáson az öngyilkosságok számát szeretnék csökkenteni. A terv még kísérleti fázisban van, de a japánok abban reménykednek, hogy a kék fény nyugtatóan hat az emberekre, akik közül így kevesebben akarják majd a vonat elé vetni magukat.Dörzspapír-szerű bevonat korlátokon: Ennek a kialakításnak az oka az, hogy a járókelők ne kapaszkodjanak a korlátba. Ez a higiénia szempontjából volt jó ötlet a kivitelezőktől. Emellett igencsak csúszós a bevonat, amin nehéz mászni, tehát az öngyilkosjelölteket is elrettentheti.Hajlított, padszerű támaszkodók: A budapesti nagykörúton, a megállókban találkozhatunk a hajlított, padszerű támaszkodókkal, amelyek arra jók, hogy addig nekitámaszkodjunk, amíg nem jön a villamos. A kivitelezők ezzel a megállóban történő éjszakázást akadályozzák meg. Rotterdamban más nyilvános helyeken is alkalmaznak hasonló köztéri elemet.Mászásellenes falbevonat: A falra felvitt olajos festék csúszóssá teszi a felületet, emiatt a mászni vágyóknak elmegy tőle a kedvük. Amennyiben valaki annyira vállalkozókedvű, hogy mégis próbálkozik, akkor annak a kéznyomai a falon maradnak.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)


Hozzászólások


Melyik srácot tartod a legőrültebbnek az alábbi képen?

Melyik srácot tartod a legőrültebbnek az alábbi képen?

A legfőbb személyiségjegyeidet buktatja le az a figura, amelyiket a legbolondabbnak választod.

Kísérlet: 4 évig gyűjtötte az otthonában lévő szemetet egy fotós

Kísérlet: 4 évig gyűjtötte az otthonában lévő szemetet egy fotós

A francia művész azt akarta megtudni mekkora mennyiségű szemetet tud felhalmozni.

Herman Guntherber állítja, hogy ő Adolf Hitler

Herman Guntherber állítja, hogy ő Adolf Hitler

A 128 éves férfi önéletrajzi könyve szeptember végén jelenhet meg.

Kérészrajzás a Közép-Tiszán

Kérészrajzás a Közép-Tiszán

Nagykörű, 2017. június 19.

A Magyarország Szépe: Miss World Hungary döntője

A Magyarország Szépe: Miss World Hungary döntője

Budapest, 2017. június 19.

Megható: ballagást tartanak az intenzívről kikerülő koraszülötteknek

Megható: ballagást tartanak az intenzívről kikerülő koraszülötteknek

Egy amerikai kórházban külön megünneplik a pici babák legapróbb erőfeszítéseit is.


Párhetes tajvani rendőrkutyusok az internet új kedvencei

Párhetes tajvani rendőrkutyusok az internet új kedvencei

Ha felnőnek, bombakereső kutyák lesznek a kis labradorokból.

Norvégiában kitiltanák a burkát és a nikábot a teljes oktatási rendszerből

Norvégiában kitiltanák a burkát és a nikábot a teljes oktatási rendszerből

Norvégia bekeményít, semmilyen az arcot elfedő ruhadarabot nem akarnak látni.

Hihetetlen: szupermarketben szült, pedig azt se tudta, hogy terhes

Hihetetlen: szupermarketben szült, pedig azt se tudta, hogy terhes

Egy kanadai nő csak be akart vásárolni, aztán egy újszülöttel tért haza a szupermarketből.

Különleges szobrokat rejt a barlang mélye

Különleges szobrokat rejt a barlang mélye

Illegális filmforgatási helyszín, rejtett kincsek, és sok más érdekességet találták a barlangok belsejében.

http://ujhazak.com