Őrület, milyen dolgokat lopnak el a vendégek a magyar hotelekből – lista

Az Év Szállása verseny alapján egy megdöbbentő kutatást készítettek a magyar szálláshelyekről.


Ebben 782 szálláshely tulajdonost kérdeztek meg, milyen tárgyakat lopnak el a vendégek a hotelekből.

12560439_94b43e4a64bffcc0dbfe2737e37208ed_wm

A felmérésből kiderült, hogy a vendégek sajnos gyakran több csomaggal távoznak, mint amivel jöttek. 10-ből 9 szállásadót már ért kisebb-nagyobb értékű lopás.

A turisták kedvenc meglovasított tárgyai közé tartoznak a törülköző és az evőeszköz, de volt, hogy valahonnan 15 m2 laminált padlót vittek el a vendégek.

A hazai szálláshelyeken általánosnak számít a vendégek általi lopás. A szállásadók több mint háromnegyede azt közölte, hogy csupán az esetek legfeljebb 10 százalékában hiányzik valami a vendégek távozása után.

20160824szallashu-lopas

 

Ez a kár a vendéglátók közel kétharmada szerint nem olyan jelentős, „elcsomagolt dolgok” miatt keletkezett kár értéke legfeljebb 5000 forint volt egy szobára/apartmanra vetítve az előző szezonban.

Az eltulajdonított holmik listájának első helyén a törülközők és az ágyneműk állnak. Azonban vannak extrém esetek is, a válaszok alapján a szálláshelyeknek 10 százalékát érte jelentősebb anyagi kár, amely több mint 20 ezer forintos volt.

502224_szallas.hu_felmeres

"A nagyobb veszteséget általában a tévékészülékek vagy egyéb műszaki cikkek eltulajdonítása okozza. Egyik partnerünk arról számolt be, hogy az indukciós főzőlapot bontotta ki, majd vitte magával a nála éjszakázó. Az értékesebb tárgyak sorában akadnak még különlegesebbek is: tűnt már el Tiffany-lámpa, Herendi padlóváza, de volt, hogy a felújításhoz előkészített 15 négyzetméternyi laminált padló pótlásáról kellett gondoskodnia a szállásadónak" – mondta el a kutatás eredményei alapján Pálinkás János a Szallas.hu kreatív vezetője.

lopas

A szobákból általában a festmények, képek és távirányítók tűnnek el, és azok az eszközök, amelyekre otthon szükség van.

Egy több évtizede a szállodaiparban dolgozó ezt közölte: "ha a vendégnek szüksége van rá, képes az ágyból a rugót is kiszedni."

"Persze a szobán kívül is eltűnnek dolgok, a szállásadók beszámolói alapján a kerti felszerelés gyakori célpont: függőágyat, öntöttvas kerti padot, szalonnasütéshez használt ülőtuskót, faszenet és tűzifát is csentek már el” – mesélte a Szallas.hu kreatív vezetője.

A szálláshelyek többsége a jelenséget tudomásul veszi és nem szólítják fel a vendégeket, hogy szolgáltassák vissza az eltulajdonított ingóságokat.

11_indulas2

„A házigazdák szerint a szolgáltatásuk ezzel jár, költségként leírják a veszteséget” –jegyezte meg Pálinkás János.

Ha azonban nagy értékű rongálás vagy lopás történik, akkor az feljelentéssel jár. A turisták azonban általában nem ismerik be, hanem inkább tagadják tettüket, ha rajtakapják őket. Csak egyharmaduk vallja be, a többi inkább visszaküldi a tárgyat és csak kisebb hányaduk mondja azt, hogy megtéríti a lopással okozott kárt.

A gyakori lopás jelenség ellenére azonban csak minden 5. szállásadó vezet ún. fekete listát az őket megkárosítókról s a jövőben már nem látják őket szívesen.

20160824szallashu-lopas1

A megkérdezettek válaszaiból, íme az extrém lista, hogy milyen tárgyakat voltak képesek ellopni a vendégek:

  • 15 m2 laminált padló

  • 4-5 mázsa tűzifa

  • szállástulajdonos télikabátja, csizmája

  • állófogas

  • állólámpa

  • búvárszivattyú

  • elemek a távirányítóból, faliórából

  • fűnyíró

  • indukciós főzőlap

  • hűtőgép

  • kondigép

  • kosárpalánk

  • leander, kerti virágok (kiásták)

  • létra

  • mennyezeti tükörgömb

  • mobilklíma

  • műholdas adó-vevőegység

  • napozóágy

  • perzsa macska (?!)

  • porszívó

  • puff

  • szőnyeg

  • televízió

  • tésztakészítő gép

  • WC-kefe

  • WC-tartály

  • WC-ülőke aljáról a műanyag csavarok


12560437_3397f685158665025d2feff699c80398_wm

Ebből látni, hogy sajnos visznek mindent, ami mozdítható vagy ha kell kiszerelik azt.

Forrás: lajk.startlap.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com