Óvónő kötözte meg a 3 éves gyereket egy kaskantyúi óvodában
Egy 3 éves Bács-Kiskun megyei községben élő kisfiú egy nap azzal ment haza, hogy többé nem akar oviba menni.
Mikor a szülők faggatni kezdték. döbbenetes dolgot mondott, hogy az óvó néni megkötözte és úgy kellett ennie.
A szülők először nem akarták elhinni, de a kaskantyúi óvoda vezető óvónője elismerte, hogy tényleg összekötötte a gyerek kezét, de csak két percig, mert engedetlen volt. De azóta már megbánta. – számolt be róla a Blikk.
"Az egy rossz óvoda, nem akarok oda menni" –mondta el Mezei Józsika, miközben játékait pakolgatta.
A kisfiú szülei szerit a gyereket és őket is megviselte, ami történt.
"Most képzeljék el: azzal jött haza a fiam az óvodából, hogy megkötözték! Először azt hittem, hogy fantáziál a gyerek. Aztán a vezető óvónő elismerte a nejemnek a történteket. Ezt követően bementem az oviba, kérdeztem a dajkát, aki azt mondta, ő szabadította ki a fiamat. Azonnal kivettük a gyereket az óvodából, és Kiskőrösre hordjuk, ami jelentős anyagi terhet jelent a családnak. De nem hagyhattam, hogy ezt tegyék a fiammal, megalázták mindenki előtt. Azóta indokolatlan dühkitörései vannak, és nem bírja a sok embert" – mondta az édesapa a 43 éves Mezei József.
A családnak a szemtanúk azt mondták, hogy a gyereknek egy vastag zsinórral kötözték össze a kezét és a lábát, és úgy kellett ennie.
"Én is láttam, hogy össze volt kötözve a kis keze a fiúcskának egy zsinórral, azt mondta az óvónő, nézzem meg, így néz ki egy rossz gyerek" –mesélte egy konyhás.
A vezető óvónő, Kiss Istvánné szerint máshogy történt az eset.
"Mélyen istenhívő vagyok. Nem hazudok, soha. Beismertem még a szülői értekezleten is, hogy megkötöttem a kisfiú kezét. De csak két percre, és egy piros fonállal masnira. Egyszerűen nincs eszköz a kezünkben fegyelmezésre. A gyerek egyébként egy tüneményes teremtés, de időnként kezelhetetlenné vált. Bántotta a többieket. Aznap is az asztalnál lökdöste a társait. Mondtam neki, hogy ezek a kis kezek szeretetre születtek, nem arra, hogy bántson másokat. Ezért összekötöztem. Nagyon megbántam, sajnálom. Hibáztam, mindenki megtévedhet egyszer. De én túlságosan nagy árat fizettem ezért. Még a rendőrség is kihallgatott, és a faluban mindenfélét beszélnek – mondta el és arról is beszélt, hogy a gyerekkel az utóbbi évben is voltak viselkedési problémák. Ezt a fejlődési naplóban fel is tüntették és szóltak a szülőknek is."
A Mezei család szerint azonban a gyerekre nem volt durva panasz az eset előtt, ezért sem értik az egészet.
Balogh Andrea gyermekpszichológus már 15 éve van a pályán, de ilyen esettel eddig még nem találkozott:
"A kisfiút megszégyenítették egy csoport előtt, ami a későbbi mentális fejlődésére is kihatással lehet. Új közegben nehezen fog feloldódni, és nem bízik majd a felnőttekben" – jelentette ki a szakember.
A szülő feljelentették az óvónőt és eljárás indult ellene kiskorú veszélyeztetése miatt, de nemrég megszüntették.
Mezeiék panasszal élnek a döntés miatt, mert szerintük a koronatanúk kihallgatására nem került sor. Pedig állítólag több tanú is látta, hogy a gyereket nem egy vékony fonallal kötözték meg.
Forrás: blikk
Hozzászólások