Sárkányhajó-ünnep Kínában

A holdnaptár szerinti ötödik hónap ötödik napja az idén hétfőre esik, ami azt jelenti, hogy Kínában háromnapos munkaszünettel ünneplik százmilliók a Tuanvu ünnepét, a sárkányhajó-fesztivált.

A népi ünnepet 1949, az új Kína kikiáltása után feudális hagyományai miatt jó ideig nem sorolták az állami ünnepek közé, elsőként 2008-ban kapott ismét hivatalos rangot, munkaszüneti napot.

TAIWAN-CULTURE-DRAGON BOATS FESTIVAL

A Tuanvu a hagyomány szerint a kegyvesztett ókori főhivatalnokra, Csü Jüan költőre való emlékezés, aki bánatában, 278-ban a Miluo folyóba vetette magát. A legenda szerint ott, ahol Csu a vízbe fúlt, a tisztelői rizscsomagokat dobtak a folyóba, hogy megóvják a halaktól a költő testét.

A fesztivált nem csak sárkányhajó versenyek jellemzik, de elmaradhatatlan szokás ilyenkor a bambuszlevélbe bugyolált, piramis alakúra formázott, tölteléket rejtő ragadós rizs (cungce) fogyasztása is. E kis csomagoknak ilyenkor nagy a keletje, ezért is ajándékozzák egymást velük az emberek.

Nem véletlen tehát, hogy a kínai kormányzati hivatalnokokat a napokban ismét arra intették, tartózkodjanak a közpénzekből történő ajándékvásárlástól. A kommunista párt központi fegyelmi ellenőrző bizottsága külön online platformot hozott létre azért, hogy a lakosság az interneten jelenthesse fel a sárkányhajó-ünnepen gyanúsan költekező hivatalnokokat, tisztségviselőket.

A cungcét nagy számban közpénzből beszerzőknek az idén büntetésre kell számítaniuk, és nevük az online szégyenfalra is felkerül - adta hírül a bizottsági közlemény. A dokumentum egyúttal biztosított mindenkit, hogy a takarékosság és a visszafogott életmód melletti kampányt a párt évente és minden fontosnak tetsző alkalommal meg fogja újítani.

Ez vonatkozik az ünnepi bankettek, díszvacsorák rendezésére, utazásokra, ajándékozásokra, a hivatali autók használatára és más, a köztisztviselői, apparátusi magatartással összeegyeztethetetlennek tartott "kihágásra".

MTI

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com