Stonehenge-t alagúton keresztül közelíthetjük meg a jövőben - videó

A leghíresebb brit őskőkori műemlék alá alagutat terveznek építeni, amely 2,9 kilométer hosszú lesz. Az alagúttal 25 négyzetkilométernyi terület közlekedési problémáit kívánják megoldani.

A Stonehenge a világörökség részét képezi. Az őskőkori építmény mintegy 5000 éves lehet, amit a világ egyik csodájaként emlegetnek. Körzete régészeti leletek feltárásának helye.



A műemlékvédelemért felelős English Heritage szervezet nagyra méltatta a brit kormány döntését az alagút ügyében. A hatóságok már régtől fogva aggódnak a környék autóforgalma miatt, ahol naponta több 10 ezer autó halad el a régészeti lelőhelyek mellett. A hatóságok már számtalanszor panaszkodtak arra, hogy az erős forgalom és a zajhatás zavarja a turistákat a műemlék élvezetében, megértésében.

Az UNESCO és a Műemlékek és Emlékhelyek Nemzetközi Tanácsa (ICMS) az egyik jelentésben elismerte az alagútépítést és annak jótékony hatását. A brit kormány az ötlettel már 2 éve előállt, de a terv különféle műemlékvédelmi csoportoknál ellenállást váltott ki, mert ők inkább a legalább 4 kilométer hosszúságú alagutat szerették volna megépíttetni.



Azzal érveltek, hogy csak egy hosszabb alagút nyújtana megfelelő védelmet a Stonehenge-nek. A terv bírálói azzal is előálltak, hogy az alagút fényei szennyezni fogják a környezetet és károsítják majd a kőtömbökből és földsáncokból álló építmény eredeti rendeltetését a téli és nyári napfordulók megünneplésénél.



Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com