Szívszorító levélben vágott vissza a nő, akinek veterán katona férjét megalázták
Egy feleség szívszorító levele terjed a közösségi oldalakon, aki megvédte férjét a kegyetlen idegenekkel szemben.
A fiatal nő név nélkül írt egy őszinte levelet, amelyben visszavágott azoknak, akik bántották a férjét.
A 27 éves férfi bűne az volt, hogy beparkolt a mozgáskorlátozottak számára kijelölt helyre. Ezért azonnal szidni kezdték, mondván milyen fiatal és biztos a nagyszülei rokkantkártyáját használta a parkoláskor.
Pedig ezzel szemben az igazság sokkal fájdalmasabb. A férfi az iraki háború során súlyosan megsérült, amely miatt kerekesszékben éli napjait.
Csupán rövid ideig tud járni bot segítségével, a többi időt tolószékben tölti.
Felesége azért döntött úgy, hogy megosztja történetét, hogy ráébredjenek az emberek mennyire igazságtalanok voltak velük és az életben milyen traumán mentek keresztül. Fiatal koruk ellenére már sok megpróbáltatás érte őket ,de ők kitartották egymás mellett.
Ezt írja a fiatal veterán katona felesége:
„A férjem egy 27 éves iraki veterán. Miközben járőrözött, súlyos gerinc- és lábsérülés, traumás agysérülés és súlyos poszttraumás stressz érte. (Kit ne érne ilyenkor, miután felrobbantották?!)...”
„Csak rövid ideig tud járni bot használatával (legfeljebb 30-45 percig), a nap fennmaradó részét kerekesszékben tölti.
21 éves vagyok. Amikor férjhez mentem hozzá, 18 éves voltam, és ő már sérült volt. Mindenki igyekezett lebeszélni arról, hogy feleségül menjek hozzá, mert soha nem fog tudni normális életet élni.
Hozzámentem, közel 3 éve házasok vagyunk, de egész idő alatt azt hallottam, hogy milyen erős vagyok, és milyen nehéz lehet nekem… de tévednek.
Mindenki azt hiszi, hogy a legnehezebb része az, hogy a férjem nem tud járni, vagy hogy a fürdésnél, vécézésnél segíteni kell neki. De ez egyáltalán nem így van. A legnehezebb része, ha olyannal kötsz házasságot, aki sérült, hogy mindenki más azzal foglalkozik.
A minap kiabáltak a férjemmel, amiért beparkolt a mozgássérültek számára kijelölt helyre. Az emberek látják a rokkant jelzést, de mivel mindketten fiatalok vagyunk, azt feltételezik, hogy mi elloptuk a rokkant kártyát a nagyszüleinktől. Többször megvádoltak már minket ezzel.
A rokkant emberek háromkerekű robogóval vagy kerekesszékkel közlekednek. Sajnos, ezek nem egyszeri alkalmak, ők minden nap így élnek. Úgy néznek rájuk, mint a társadalom rákos megbetegedésére. Ez a legrosszabb abban, hogy férjhez mentem egy veteránhoz.
A legnehezebb számomra, amikor látom, a férjemet könnyezni, miután azt mondja egy-egy ilyen kellemetlen incidens után, hogy „ez nem az, amiért én harcoltam.”
Szóval, én mindig mondom neki: Szeretni egy katonát nem nehéz. A távollét nehéz volt, de szeretlek… és ez a legnagyszerűbb dolog, amit valaha csináltam.
A veterán katonák arra tették fel az életüket, hogy megvédjenek minket. Ez az elkötelezettség tiszteletet érdemel. A fogyatékkal érő veteránoknak sokkal többel tartozunk, mint beszédek, felvonulások és műemlékek.”
A levelet azóta nagyon sokan megosztották és sok erőt, kitartást kívántak a fiatal párnak.
Tiszteletre méltó és megható, amit tesznek egymásért az igaz szerelem és szeretet nevében.
Forrás: kiskegyed
Hozzászólások