Szőrmétől az ópiumon át a luxusszállodáig

250 éve született az USA első multimilliomosa, az első amerikai tröszt alapítója, feltaláló, kereskedő John Jacob Astor.

1763. július 17-én született az Astor-dinasztia alapítója német területen, a mai Baden-Württemberg tartománybeli Walldorfban Heidelberg közelében.John Jacob Astor

Első munkája tejhordás volt apja mellett még otthon. Hangszerkészítő bátyja mellett Londonban sajátította el az angol nyelvet. A függetlenségi háború után New Yorkban telepedett le, ahol dolgozott pékinasként, hentesként és ő volt hangszerkészítő bátyja amerikai képviselője is.

Vagyonának alapja az indiánoktól vásárolt szőrmék tovább eladásából származott. Néhány év múlva már Kanadában is nyitott kirendeltségeket és Európába is szállított. Miután összes vetélytársát legyőzte, monopolhelyzetbe került a Csendes-óceán partján és a Nagy-tavak környékén is. 1811-ben a Columbia folyó torkolatánál megalapította a Fort Astoria nevű kereskedőposztot, az első amerikai települést a Csendes-óceán vidékén.

Egy időben ópiummal is kereskedett: török ópiumot vásárolt és Kínának adta el, ám ezzel a tevékenységgel felhagyott és visszatért a szőrmekereskedelemhez. Szinte az egész világgal kereskedett, kereskedő hajói minden tengeren megtalálhatók voltak.

Cége a világ szőrmekereskedelmének központja lett az 1820-as években, de az ingatlanpiac résztvevője is volt. New York környékén vásárolt földjeit nagy haszonnal adta bérbe. A harmincas években már az ingatlanpiacra összpontosított, azon belül is a manhattanire, New Yorkban. A többi vállalkozását - a szőrmecéget is - eladta. Bérbeadás volt a profilja, ő maga ritkán építetett. Leghíresebb épülete az Astor House luxushotel New Yorkban.

Élete vége felé visszavonult, jótékonykodással is foglalkozott. Többek között Edgar Allan Poe költő mecénása lett.

Halálakor (1848) az Amerikai Egyesült Államok leggazdagabb embere volt. Az akkori 20 milliós vagyona ma 111 milliárd dollárnak felel meg. Ezzel ötödik helyen áll a leggazdagabb amerikaiak rangsorában.

Nemes célokra végrendeletében is áldozott. Egy nagyobb vagyon hagyott a New York-i Könyvtár elődjének, az Astor Librarynak megalapítására, szegény- és árvaház építésére német szülővárosában, Walldorfban. Az Astorhaus ma múzeum, a helyiek esküvőket rendeznek benne. A német város róla nevezte el labdarúgó csapatát, az FC Astoria Walldorfot. Tekintélyes összeget kapott tőle a New York-i Német Társaság is, amelynek elnöki posztját is betöltötte hosszú éveken át.

Alakját Herman Melville író egy novellájában (Bartleby) örökítette meg.

www.mult-kor.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com