Tanszereket és ajándékot osztottak Koszovóban a magyar katonák

Iskolai tanszereket és több száz ajándékot osztottak szét a KFOR (NATO-vezetésű koszovói nemzetközi békefenntartó erő) magyar katonái egy koszovói táborban - közölte Magyar Honvédség (MH) hétfőn Facebook-oldalán.

school supplyA MH 5. Bocskai István Lövészdandárának közleménye szerint a gyűjtést Magyarországon a lövészdandár református tábori lelkésze, Sajtos Szilárd százados szervezte meg. Az ajándékokat a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Dorcas Aid Hungary és a Történelmi Vitézi Rend adományozta.

A csomagok szétosztását az Összekötő és Megfigyelő Csoport (LMT) hosszas szervező munkája előzte meg, hiszen meg kellett találni a leginkább rászorulókat. A döntés végül a Podujevóban elhelyezkedő Kuwait Village nevű, konténerekből kialakított táborra esett, ahol főleg egyedülálló kisgyermekes anyák, valamint olyanok laknak, akik a háború alatt elvesztették szüleiket, családtagjaikat.

A rászorulóknak Dudás Ferenc hadnagy, a kontingens református tábori lelkésze adta át a Magyarországról küldött ajándékokat. A KFOR 9. váltásának katonái által szétosztott segélyanyag főként a gyerekeket célozta meg: iskolai tanszereket, több száz karkötőt, hajráfot, hajcsatot, nyakláncot, különböző plüss figurákat tartalmazott.

MTI

Hozzászólások

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Luxusterméknek számít a Black Diamond alma.

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Sokat érnek a gyűjtőknek a Kovap játékok.

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

http://ujhazak.com