Tények a világ elképesztő illemhelyeiről, avagy van mobil telód, de vécéd nincs!

Amikor rajtad kívül még 30 emberrel kell megosztani a WC-t és elszomorító körülmények közt kell elvégezned dolgod, akkor elgondolkodsz azon, hogy ezt az alapvető szükséget is porig alázzák, magával az emberrel együtt.


A dologban mégis az érdekesség az, hogy a Földön 7 milliárd ember él és ezek közül 6 milliárdnak mobiltelefonja van. 4,5 milliárd ember használ illemhelyet. 2,5 milliárd ember pedig nem tud üríteni emberi körülmények között. Jan Eliasson az ENSZ főtitkárhelyettese a helyzetet „Csöndes katasztrófának” nevezte!

10

A világban lévő mérhetetlen egyenlőtlenségek és az emberek elszegényedése vezetett ehhez az állapothoz.

A My Toiletlet weboldal olyan nőknek a helyzetét hívja fel a világnak, akik olyan környezetben laknak, ahol az embertelen körülmények között lévő WC-k mindennapjaikat megkeserítik, önbecsülésüket lerombolják.

Az alább látható képeken a férfiak sem örülnek túlzottan a helyzetnek! Az elszomorító helyzetek közül, azért láthatunk pozitív példákat is. Illetve a nagy szakadékot emberi sorsok között!

Ez a belga iskolás lány 230 diáktársával és 22 tanárral osztozik a vécén.

1

A Haitin élő Martine-nak napközben többször kell megtenni a 15 perces utat, hogy eljusson a közösségi vécéhez. Kertjében ugyan van egy ásott gödör, de oda csak éjszaka jár.

2

Bangladesben Rubina a házától 20 méterre lévő közösségi vécét használja.

3

Ez a Katra nevű faluban élő nő nem használhatja az otthon lévő vécét, így kénytelen elmenni dolgát végezni a közeli földekre.

4

Az ausztrál Renee egész jól kijön saját budijával. A természet lágy ölén szinte csak ő élvezi az ürítés élményét és még senki sem látja, mert telke fákkal és sűrű bokrokkal van körbe véve.

5

Ghánában a 47 éves Ima a munkahelyén a nyilvános vécét használja. Otthon azonban zacskókat kell használnia.

6

Észak Londonban élő June egy víz használat nélküli speciális vécét használ, amellyel a kertjében lévő növényeit táplálhatja.

7

Thaiföldön a 71 éves Sihena a templom illemhelyét használja, mert itt jók a higiénés állapotok. A férfiaknak és nőknek külön vécéjük van.

8

Assucena Mozambikban 30 emberrel osztozik ezen a közösségi ürítő helyen.

9

Brazíliában, Rio de Janeiróban a 16 éves Lorenának nincsen vécéje. Azt mondja, hogy keményen dolgozik azért, hogy építtessen magának egyet.

10

Eiko Tokióban él. Otthonához közeli bevásárló központba jár, mert itt nagyon magasok a higiéniás elvárások. Funkciói sokrétűek. A fűthető ülés mellé telefontöltő és térhatású zene, televízió is dukál. Dolgunk végzése közben, akár talpmasszázst is igényelhetünk. Ez vajon mennyibe kerülhet?

11

Az etiópiai Addisz-Ahebában egy éttermet vezet. Éjszaka azonban a házuk udvarán kialakított vécét kénytelen használni.

12

Zambiában élő szegény nőnek Susannak nagy kihívást jelent a vécé használata. Esős évszakban is sajnos négykézláb kell, hogy eljusson a vécéhez.

13

Madagaszkáron a 17 éves Vanessa falujában a házuk előtti udvaron mosnak és tisztálkodnak az emberek.

14

Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com