Titokzatos helyek, ahova tilos a belépés

Mit rejtegetnek az 51-es körzetben, és a Vatikán levéltára miért van elzárva a kíváncsi turisták elől?hawaiiAz emberek úgy vannak beállítva, hogy legtöbbször az vonzza őket, ami tilos. Már kisgyerekkorban is főleg az érdekelt minket, amire a szüleink azt mondták, hogy nem szabad. Felnőttként pedig vonzzanak a Föld azon helyei, amelyekre nem léphetünk be.

Niihaut: 1863-ban vette meg Elizabeth Sinclair IV. Kamehameha-tól a hawaii szigetet azzal a céllal, hogy megőrizzek az ősi kultúrát. Ennek köszönhető, hogy a földdarabon nincs modern aszfalt, villamos energia. A 200 fő által lakott szigetet csak azok látogatják meg, akiknek van egy egész vagyona a méregdrága helikopteres túrára, különben a terület elzárt a külvilág elől.

vatikanA Vatikán levéltára: Az Angyalok és démonok című filmből tudjuk, hogy még Tom Hanks sem jutott be egykönnyen a levéltárba, nekünk pedig esélyünk sincs erre. A levéltárban olyan ősi dokumentumokat őriznek, mint például Galilei-periratok vagy Michelangelo levelei. A levéltárba csak néhány nagy szaktekintélyű tudós léphet be, de ők is csak korlátozottan kutakodhatnak.

51korzetAz 51-es körzet: Míg a Vatikán levéltárát az ezotéria, vallás iránt érdeklődők rohamoznák meg, addig az 51-es körzet a földönkívüli létben hívők álmainak helye. A USA-ban található, nevadai katonabázison fegyvereket tesztelnek, kísérleti atomrobbantásokat hajtanak végre, s állítólag földönkívülieken végzett katonai kísérleteket is végrehajtanak. A 155 négyzetkilométeres területet fegyveresek őrzik.

MezghoryeMezhgorye: Az orosz történelemből tudjuk, hogy voltak nyílt, félig zárt, teljesen zárt városok, amelyekből a ki- és bejutás ennek megfelelően működött. Az egyik ilyen zárt város az Ural déli részén, Baksírban található. A lezárt Mezhgorye valószínűleg annak a 17 ezer embernek ad otthont, akik a Yamantaw-hegyen, Oroszország legnagyobb nukleáris fegyvertárában és atombunkerében dolgoztak.

csernobilCsernobil: Ha olyan helyre gondolunk, ahova tilos a belépés, akkor valószínűleg Csernobil az elsők között jut eszünkbe. Az 1986-os atomkatasztrófa óta csak saját felelősségre, rövid, vezetett túrán tekinthető meg a terület.

rezervátumJavari Rezervátum: A brazil Amazónia ad otthont a Javari Rezervátumnak. Jelenleg 14 azonosított törzs, 2000 tagja él itt. A törzsek szalmakunyhóban laknak, és magvakat, kukoricát, mogyorót, banánt esznek. A perui és a brazil kormány is szigorúan szabályozza a rezervátum látogatását, és a területet próbálják megtisztítani az orvvadászoktól, drogcsempészektől.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com