Túlélő doboz összetört szívűeknek

A doboz tartalma nem sebfertőtlenítőt, Betadinet, gézlapokat, vagy ragtapaszokat tartalmaz, hanem inkább a lelket hivatott kicsit helyreállítani.


Sokan átestünk már olyan szakításokon, amelyek nem tettek jót a szívünknek, de Melanie Chernock előrukkolt egy olyan ötlettel, ami bizonyára felvidíthat minket, és a doboz tartalmának használatával elsősegélyt nyújthatunk magunknak.

me2

Szegény összetört szívűek valahogy mindig próbálják magukat vigasztalni. Ha más nem, egy kis bőgés, sportolás, zenehallgatás, romantikus filmek nézése is beletartozik a túlélni kívánók módszereibe.

A szakítások semmiféleképpen nem viccesek, hiszen mind két fél sérül benne. Melanie egy grafikus-animátor-designer javasol egy túlélő csomagot, amely helyzettől függetlenül minden megtört szívet gyógyítani hivatott.

me1

A doboz tartalmaz egy cd-t, ami a sérült kedvenc dalaival van tele írva. Van benne egy mécses, és egy gyufa is jelképes értelmezésben. A mécses elégetésével ugyanis a kapcsolatot eltemethetjük. Tartalmaz a csomag még egy nagy tábla ét csokit az endorfinok termelése érdekében, és cukorkát is, amelyek csomagolásán nem éppen keresett szavak vannak exünk számára. Egy pici vodka. Ezzel nem értünk egyet, de a papírzsebkendővel igen, ami szintén tartozéka a doboznak. Ez mindig jól jöhet.



(neon)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com