UFO invázió Európában! – videó

Az oroszok rendkívülien izgatottak, mert egy egyedülálló fényjelenség tartja lázban az embereket, amelyet még Hollandia felett is láttak.


A videó felvételt Oroszországban készítették. A videó első fázisában azt láthatjuk, hogy a földből kiálló medúzaszerű valami látszik ki. A csúcsa egy idő után egyre élesebbé és hosszabbá válik. Ezután elzöldül, majd leválik róla egy zöld űrhajónak látszódó képződmény. A jelenség ezt követően őrült sebességbe vált.

hjkhjkhjkh

A felvétel közben azt lehet hallani, hogy az emberek hogyan jellemzik, amit látnak. Van, aki azt mondja, hogy ez egy műhold. Természetesen van, aki azt mondja, hogy ez biztosan UFO!
Amikor az azonosítatlan repülőtárgy röppályája hirtelen megváltozik, az emberek között egy kisebb pánik tör ki. Az azonosítatlan repülőtárgy ekkor úgy tűnt, mintha hirtelen össze-vissza ugrálna, majd zuhanna, mintha fedélzetén üzemzavar lépett volna fel.


A következő pillanatban nagy sebességgel utána ered egy másik azonosítatlan repülőtárgy, majd hirtelen mindketten eltűnnek pillanatokon belül a horizonton.

all22

A beszámolókban az érdekesség az, hogy pár ezer kilométernyire nyugatra, szinte egy időben ezt a jelenséget észlelték Hollandiában, Groningenben azonban ez a jelenség már csak magasan az égben látszódott. A medúzaszerű alakzatot egy blogger Harry Perton személyében készítette, de ő nem egy UFO vadász volt, hanem csupán a viharfelhőkről szeretett volna készíteni felvételeket.

all

„Személy szerint nem hiszek az ufókban, de az biztos, hogy ehhez hasonlót még életemben nem láttam. A viharfelhőkről akartam készíteni képeket, arra voltam kíváncsi, hogyan alakul ki a vihar. Az éjszakai sötétségben egyszer csak valami felvillant, először azt hittem, a kamerám vakuja, de nem az volt. Aztán megnéztem a lencséjét, hátha arra került vízcsepp, de erről sem volt szó. Aztán arra gondoltam, villámlás lehetett. De amikor hazaértem, megnéztem jobban a képeket, láttam, hogy nem az. Mondom, nem hiszek az ufókban, így szerintem valami különös meteorológiai jelenség lehetett, talán a nap erős fénynyalábja tévedt át egy nagy viharfelhőn” – nyilatkozta Harry Perton a Daily Mailnek.

Így látták Hollandiában Így látták Hollandiában

Hollandiában az égi jelenség Hollandiában az égi jelenség

Az emberek által látott jelenségre már majdnem meg is van a magyarázat, hiszen a NASA a napokban akarja tesztelni a Marsra szánt űrhajóval felrepülő ún. „fékező csészealjat”.



A szakemberek szerint a jelenség nem ez volt.

A rés a dologban az, hogy miért pont Oroszországban folytatna kísérleteket az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal?

Forrás: blikk

Hozzászólások

Kék színű kutyák lepték el Mumbait egy szennyezett folyó miatt - videó

Kék színű kutyák lepték el Mumbait egy szennyezett folyó miatt - videó

Mumbai egyik elővárosában egyik napról a másikra kék színű ebek jelentek meg.

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

6 hónapos gyereke életét veszélyeztette az őrült orosz férfi – videó

Egyesek a nézettségért mindenre képesek, a férfi ügyét már a rendőrség is vizsgálja.

A Nobel-békedíjas Malala Juszafzai Oxfordban fog egyetemre járni

A Nobel-békedíjas Malala Juszafzai Oxfordban fog egyetemre járni

Az Oxfordi Egyetemen folytatja tanulmányait Malala Juszafzai. A Nobel-békedíjas pakisztáni jogvédő és aktivista csütörtökön tudta meg, hogy felvették a patinás intézménybe, ahol politikatudományt, filozófiát és közgazdaságtant hallgat majd.

A krimiíró követte el azt a gyilkosságot, amiről könyvet írt

A krimiíró követte el azt a gyilkosságot, amiről könyvet írt

Egy húsz évvel ezelőtti gyilkosságban vehetett részt Liu Yongbiao.

22 milliós kártérítést kapott a muszlim nő, akiről a rendőrök lerántották a hidzsábot

22 milliós kártérítést kapott a muszlim nő, akiről a rendőrök lerántották a hidzsábot

A bíró szerint a nő szabad vallásgyakorláshoz való jogát megsértették a hatóságok.

400 ezres "túl olcsó" gyűrűje miatt panaszkodott a neten a menyasszony

400 ezres "túl olcsó" gyűrűje miatt panaszkodott a neten a menyasszony

Az internetezők azonnal nekimentek és szétszedték a hálátlan és telhetetlen nőt.

Magánya ellen hihetetlen ötlete támadt a megözvegyült idős férfinek

Magánya ellen hihetetlen ötlete támadt a megözvegyült idős férfinek

A 94 éves idős úrnak hálás az egész környék önzetlen tettéért.

Így győzte le önmagát a tériszonyos férfi, hogy láthassa az óceánt – videó

Így győzte le önmagát a tériszonyos férfi, hogy láthassa az óceánt – videó

Az apukára rendkívül büszke egész családja, a videót a fia töltötte fel az internetre.

Obama Twitter-üzenete rekordot döntött

Obama Twitter-üzenete rekordot döntött

Rekordot döntött Barack Obama volt amerikai elnök szombati Twitter-üzenete, melyet a Charlottesville-i atrocitásokra reagálva írt a mikroblogra, szerda délelőttig már hárommillió felhasználó nyomta meg a like gombot.

Migránsok panaszáradataival nem bírnak el a német hatóságok

Migránsok panaszáradataival nem bírnak el a német hatóságok

Ebben az évben akár a 200 ezret is elérheti a migránsok által benyújtott panaszok száma.

http://ujhazak.com