Valami a Föld mellett el fog suhanni februárban!

A 2016 WF9 nevezetű objektum februárban fog elsüvíteni a Földtől nem messze. A NASA 2009 decemberében küldte útjára a WISE nevű infravörös csillagászati műholdat.

Feladata az volt, hogy a teljes égboltot az infravörös tartományban végigfotózza. A WISE annyira sikeres volt, hogy 2011-re végzett feladatával, ami azt jelenti, hogy 34 ezer aszteroidát térképezett fel.



Ezzel a szép teljesítménnyel az amerikai űrügynökség a feladatot befejezettnek tekintette, majd az eszközt „elaltatta”. A szatellit egészen 2013-ig „alvó” állapotban volt orbitális pályáján száguldva a nagy sötétségbe. Ekkor úgy döntöttek, hogy újra aktiválják, hogy minél több földközeli objektumot felkutasson még.
Az új projektet átkeresztelték NEOWISE-ra, ami jó ötletnek bizonyult. A NEO a megújulásra utal a Near-Earth Object pedig a földközeli tárgy rövidítése. Számunkra azért lehet érdekes a projekt, mert a NEOWISE 2016. november 27.-én felfedezte a 2016 WF9 névre keresztelt objektumot, amiről egyelőre nem tudja a NASA, hogy mi. Így maradt csak egy izé. A rejtélyes objektum mintegy 5 éve vendégeskedik Naprendszerünkben. Nagysága mindössze 1 kilométernyi lehet, amelynek pályáját a Jupiter módosította és a Mars mellett húzott el.
Előreláthatólag pedig február 25-én 51 milliónyi kilométerre fog a Föld mellett elszáguldani, mielőtt elhagyná Naprendszerünket. Csillagászati szempontból egy ilyen esemény általános dolog lenne. Azonban ebben az esetben a NASA egyelőre nem tudja, hogy mi az! Ezért nagy a bizonytalanság a 2016 WF9 körül.



A szakemberek szerint az objektum ahhoz elég sötét, hogy aszteroida, vagy üstökös legyen. A dologban az érdekesség, hogy a megszokott gáz- és porfelhő az objektum körül hiányzik. „A 2016 WF9 feltehetőleg üstökös-eredetű objektum, ami jól példázza, mennyire elmosódott a határ az üstökösök és az aszteroidák között.” - nyilatkozott James Bauer csillagász, aki a jelenlegi hivatalos megnyugtató álláspontját megosztotta a nagyközönséggel.

A másik megnyugtató, hogy a NASA ugyan nem tudja konkrétan, hogy mi ez az objektum mindenesetre nem fog a fejünkre esni.

Forrás: player.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com