Volt feleségével kénytelen megosztania lottónyereményét

Lottogewinn

Üröm az örömben: hiába él már évek óta külön háztartásban feleségétől, mivel hivatalosan a nyeremény pillanatában még házasok voltak, lottónyereményének fele az asszonyt illeti - mondta ki a német legfelsőbb bíróság az ítéletet egy szerencsétlen-szerencsés német nyugdíjas ügyében.

Karlsruhe legfelsőbb bírósága annak ellenére ítélte meg a busás pénzösszeget - félmillió eurót - a volt feleség javára, hogy az férjétől már nyolc éve külön élt. Az évekig tartó procedúra a 2008 novemberében történt lottónyereményhez kapcsolódott, melyet egy mönchengladbachi nyugdíjas férfi vehetett fel. Ugyan a férfi a pénzfelvétel után két hónappal benyújtotta a válópert, az erre vonatkozó német jogszabályok ismerete nélkül igen naivan hihette csak, hogy ezzel egyedüli jogosultja lehet a teljes összegnek, amelyet egy általa kitöltött szelvénnyel nyert el.

[ads1]
A düsseldorfi bíróság méltánytalannak ítélte meg a volt feleség kérelmét, és elutasította azt. Ezt az ítéletet szüntette meg később a legfelsőbb bíróság, ismét a mönchengladbachi bíróság határozatát léptetve életbe, mely a lottónyereményt amolyan közös nyereségnek tekinti.

A volt feleség ügyvédnője azzal érvelt, hogy mivel két hónappal a nyertes szelvény kiváltását követően történt a válóper beindítása, a közös tulajdonra vonatkozó érvényben lévő jogszabályok értelmében az összeg még az elosztandó javak közé tartozik. Kivételt képezik ez alól az ajándékba kapott értéktárgyak, az örökségek, valamint a berendezés. A másik fél szerint a házasság már régóta csak formális alapokon nyugodott, és az amúgy évek óta egy másik élettárssal együtt élő férfi nyereményéhez semmi köze nincs már az akkori házastárshoz.

Végül a vesztes ex-férjen nem csak a nyeremény volt feleségére eső jussát, hanem a per teljes költségét, azaz nem kevesebb, mint 66.000 eurót is bevasalt a legfelsőbb bíróság.

Németországban jelenleg is vita tárgya a jogászok körében, hogy a hasonló típusú nyeremények, amelyeknek alapjában véve nincs közük az együttélés során közösen szerzett vagyonnak, részét képezzék-e a házastársi nyereségnek. A jelenlegi jogszabályok szerint egyelőre igen, ezért különösen ajánlott minél hamarabb pontot tenni a sikertelen házasságok végére - nehogy idő előtt befusson egy nyertes szelvény.

Forrás: spiegel.de

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com