Szocialista győzelem született a spanyol a helyhatósági választásokon

Spanyolországban a Szocialista Munkáspárt (PSOE) nyerte meg a hétvégén rendezett helyhatósági választásokat, ám az El País és az ABC című napilap szerint is ez a győzelem keserédes, mert az esetleges jobboldali összefogások miatt a párt vélhetően nem minden megnyert önkormányzatban gyakorolhatja majd a hatalmat.A választásra jogosult mintegy 35 millió szavazó 65,2 százaléka, összesen több mint 22,9 millió ember ment el szavazni. A jelenlegi ügyvezető kormánypártot 29,2 százalékuk támogatta. A szocialisták tíz autonóm közösségben végeztek az első helyen, vagyis a helyi parlamentek legnagyobb képviselőcsoportjait alakíthatják meg. Ezek közül négyet korábban a konzervatív Néppárt (PP) uralt. Az autonóm közösségek az ország legnagyobb közigazgatási egységei, 17-ből 12-ben szavaztak most.

    
A szocialisták 24 év után legyőzték a Néppártot a szimbolikus jelentőséggel bíró madridi autonóm közösségben, de többséget nem szereztek. Viszont a konzervatívok a szintén mandátumhoz jutó Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárttal és a VOX radikális jobboldali párttal közösen rendelkeznek a kormányzáshoz szükséges szavazattöbbséggel. Amennyiben összefognak, ahogy arra volt már példa Andalúziában tavaly decemberben, ismét néppárti elnöke lehet a régiónak. Hasonló helyzet alakult ki több más autonóm közösségben és helyi önkormányzatban is.
    

Pedro Sánchez, a PSOE főtitkára, ügyvezető kormányfő hétfőn hajnali beszédében arra figyelmeztette a spanyol jobbközép erőket, hogy európai pártcsaládjaik bizonyára nem néznék jó szemmel, ha a radikális jobboldallal működnének együtt. "Számítok a felelősségérzetükre" - jegyezte meg. A konzervatív Néppárt a szavazatok 22,2 százalékának megszerzésével korábbi eredményeihez képest rosszul szerepelt, azonban a párt vezetése győzelemként értékeli, hogy a madridi autonóm közösség vezetését vélhetően megtarthatja, illetve ugyanígy visszaszerezheti a főváros irányítását is négy év után.
    

Emellett az eredmények egyértelműsítették a PP ellenzéki vezető szerepét, amelyre az Állampolgárok párt is törekedett az áprilisi parlamenti választásokat követően. "PP csak egy van, a spanyolok úgy döntöttek: az eredetire szavaznak. Honfitársaink úgy döntöttek, hogy vezessük az ellenzéket, és kormányzati alternatíva legyünk minél előbb" - mondta Pablo Casado pártelnök az eredményeket értékelve.
    

A közvélemény-kutatási előrejelzésektől eltérően nem marad posztján Manuela Carmena madridi polgármester, miután az őt indító Más Madrid (Több Madrid) nevű baloldali választási pártszövetség győzött ugyan, de nem szerzett többséget a városi közgyűlésben, szemben egy esetleges jobboldali koalícióval. A városvezető elismerte vereségét, és bejelentette visszavonulását a politikától.
    

A madridinál jóval bonyolultabb helyzet alakult ki Barcelonában, ahol az eddigi polgármester, Ada Colau a baloldali Barcelona, közösen (Barcelona en común) formáció képviseletében 0,36 százalékkal - kevesebb mint ötezer szavazattal - maradt alul. Legyőzője Ernest Margall, a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) függetlenségi párt politikusa.
   

A katalán főváros önkormányzatában kialakult erőviszonyok alapján egyelőre nem egyértelmű ki irányítja majd a várost. Akár fontos szerephez is juthat ebben a katalán származású Manuel Valls volt francia miniszterelnök, aki az Állampolgárok támogatásával független polgármester-jelöltként indult, és politikai formációjával hat mandátumhoz jutott a városi közgyűlésben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

http://ujhazak.com