A bükkábrányi mocsári ciprusok az új miskolci állandó kiállítás középpontjában

A bükkábrányban talált hétmillió éves mocsári ciprusok köré épül a miskolci Herman Ottó Múzeum új állandó kiállítása, amely a november 20-án megnyíló, a köztudatban Pannon-tenger Múzeumként ismert új múzeumi szárnyban kap helyet.

Bukkabrany2A hivatalosan a Pannon-tenger Földtörténeti és Természetrajzi Tár nevet viselő múzeumi részleg vezetője, Szolyák Péter az MTI-nek elmondta, hogy a kilencszáz négyzetméteres, kétszintes új épületszárnyban, amelyet a Herman Ottó Múzeum előtti területen a földbe vájtak, a kiállítási terület mintegy ötszáz négyzetmétert foglal el.

Az új, állandó földtörténeti és természetrajzi kiállítás, amely az Őserdei ösvényeken - A bükkábrányi mocsáriciprus-erdő és kora címet kapta, a bükkábrányi bányában talált 7 millió éves mocsári ciprusok köré épül, de alapvetően a teljes miocén földtörténeti korral foglalkozik: a történet, amelyet a kiállítás elmesél, körülbelül 23 millió évvel ezelőtt kezdődik és 5,3 millió évig tart. Ehhez kapcsolódik egy kitekintés az emberi evolúcióval kapcsolatban a rudabányai ősmajomtól egészen napjainkig.

A kedden sajtótájékoztató keretében bemutatott épület kialakítása előtt régészeti feltárást is végeztek. Mint Szolyák Péter megjegyezte, számos érdekes lelet került elő, amelyeket később be is mutatnak.

A költségekkel kapcsolatban elmondta, hogy több mint 500 millió forintos európai uniós támogatással valósult meg a beruházás, a belső tér kialakítását a múzeum saját forrásból fedezte.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az új múzeumi szárnyban - szintén november 20-ától - lesz látható a Kárpátok ásványai című kiállítás is, amely önmagában is jelentős, ugyanis Magyarországon a Herman Ottó Múzeumnak van a második legnagyobb legális ásványgyűjteménye. A 40 ezer darabos "anyagból" ezret állítanak ki.

A mocsári ciprusok történetéről szólva felidézte, hogy a bükkábrányi bányában tizenhat mocsári ciprust találtak, négy került Miskolcra, öt Ipolytarnócra, egy pedig a Természettudományi Múzeumba Budapestre, míg egy a bánya tulajdona maradt. A többit nem tudták megmenteni.

A miskolci fákat érkezésük után nedves kalodába helyezték, aztán megkezdődött a tartályépítés, a konzerválás. Kettőt cukorszirupban tartósítottak, egy műgyantás konzerválást kapott, egy pedig tiszta vízben áll - csak gombátlanító anyagokat adnak hozzá -, így ma is alkalmas arra, hogy tudományos kutatásokat végezzenek a segítségével.
A famatuzsálemek ma is óriási méretűek, a "legkönnyebb" 2 és féltonnás, a legnagyobb több mint 4 tonnát nyom.

Ebből a súlyból megtalálásuk óta szinte semmit sem vesztettek.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com