A magyar független színházi társulatok is bemutatkoznak a szegedi Thealteren

Több magyar független színházi társulat előadása lesz látható az augusztus 3-án kezdődő szegedi Thealter fesztiválon, a kilencnapos seregszemlén a hagyományokhoz híven több tehetséges, fiatal alkotócsapat is bemutatkozik a szegedi közönségnek - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.A közlemény szerint 28. alkalommal rendezi meg a szegedi MASZK Egyesület a Thealter nemzetközi színházi fesztivált. A határon túli produkciókon kívül számos magyarországi társulat számára jelent bemutatkozási lehetőséget a fesztivál.

    
A Tünet Együttes előadása Szabó Réka rendezésében a szülés-születés elementáris élményét kísérli meg felidézni testtel, szóval és képpel. A Titkos Társulat Tóthferi című produkciójában Kárpáti Péter író és rendező a történetek kimeríthetetlen forrásához fordult: a magyar néphagyomány, a népmesék és népi legendák gazdag világához.

A POSZT versenyprogramjába is beválogatott Vaterlandban Horváth Csaba koreográfus a történelmi múlt bűneivel való együttélés problémájára fókuszál. A k2 Színház A Cenci-ház című darabbal szerepel.
    

Visszatér Szegedre a Duna Táncműhely is, amely a fesztivál nyitó napján a Régi Zsinagógában tartja premierjét. A Képíró című előadást a fiatalon elhunyt szegedi festő, Zoltánfy István alkotásai ihlették, a produkciót Juhász Zsolt állítja színpadra. Újra a fesztivál vendége lesz a Trojka Színházi Társulás az Anna Karenina adaptációjával.
    

Két szegedi társulat is fellép a fesztiválon. A Homo Ludens Project Benkő Imola Orsolya rendezésében, Roskó Gábor Munkácsy-díjas festő- és szobrászművésszel karöltve az afrikai állatmeséket feldolgozó, A csillagok szívében című produkcióját mutatja be. A legkisebbeknek játssza a Barboncás Társulat a Tiszavirág című bábszínházi előadást, a Régi Zsinagóga udvarán, Kiss Ágnes rendezésében és szereplésével.
   

Első alkalommal érkezik Szegedre a celldömölki Soltis Lajos Színház, két előadásuk közül a tízéves kortól ajánlott Hantocska modern zenés műnépmese, másik darabjuk egy jól ismert klasszikus: a Szentivánéji álom. A Dollár Papa Gyermekei is első ízben lesz a fesztivál vendége a Tágra zárt szemek próbája című tabudöntögető produkciójával. A táncelőadások kedvelői a SÍN és Rózsavölgyi Zsuzsa 1.7 című performanszát a fesztivál zárónapján tekinthetik meg.
   

A fiatal alkotók közül a FAQ Színház az Izland-Magyarország című produkcióval mutatkozik be, míg Kelemen Kristóf színházi alkotó és Pálinkás Bence György képzőművész a Magyar akác című darabbal lesz jelen. A Színház- és Filmművészeti Egyetem három előadással jelentkezik: a Dalok a földszintről című darabban Horváth Csaba harmadéves színházrendező-fizikai színházi koreográfus rendező tanítványai mutatkoznak be. A Lars Norén kortárs svéd író világhírű művéből készült Az éjszaka a nappal anyja című darabot Fehér András állította színpadra jelenlegi és frissen végzett hallgatókkal. A fesztivál programján szerepel Tárnoki Márk, az egyetem negyedéves zenés színházi rendező szakos hallgató vizsgarendezése, a Félelem és fogcsikor is.
    

Az Orlai Produkciós Iroda új bemutatójával, a Mi és őkkel érkezik Szegedre. A korábbi évekhez hasonlóan idén is képviselteti magát a fesztiválon a szentesi Horváth Mihály Gimnázium, idei darabjuk a Jó nagyon?! című utcaszínházi előadás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com