Berecz András új meselemezét mutatja be a Nemzeti Színházban

Láttam a Holdat előttem címmel új meselemezt készített Berecz András, ezúttal elsősorban felnőtteknek. A mesemondó, népdalénekes december 5-én a Nemzeti Színházban mutatja be az anyagot.Berecz AndrásBerecz András új meselemezének bemutatóján az elhangzó dalok, mesék nem "historikusak", inkább a hazát megtartó erények és remények mécsesei mellett születtek. Túlélésünk, megmaradásunk, felemelkedésünk egy-egy pillanatát és elágazó útjait rögzítik, olykor világos képekben, máskor rejtjelesen vagy öntudatlanul - szerepel a kiadó Fonó Budai Zeneház MTI-hez eljuttatott ajánlójában.

Az új mese CD felnőttmeséi december 5-én először láthatók, hallhatók színpadon. "Óvatosabb népek a fennmaradásukat fenyegető veszélyeket intelmekbe foglalják, feledni nem hagyják. A szerencsések a' szerint élnek. A létükkel kísérletezők kanyargós utakat járva, magukon próbálják újra és újra.

E számon tartott veszélyek közül, az egész emberi műveltségen belül is kiemelkedik a rokoni széthúzás, testvérviszály. Sok régi mese, ének, szentként tisztelt szöveg beszél ezekről. E kiadványban főleg a magyar népköltészetből gyűjtöttem egybe idevonatkozó gondolatokat, kiegészítve a testvéri összetartás és szeretet témáival" - fogalmazott Berecz András.

A mesemondó előadásában egy különös madárfaj viharosabb részeket felkeresve repül vándorútján. Útvonaluk egy tenger alá süllyedt hegység gerince felett vezet. "A vérszerződés szövetségét a Szent Korona alatt megújítva nagy utat tettek meg eleink. A műsorban elénekelt, elmesélt gondolatokban e küzdelmes út alatt húzódó rejtett hegygerincünk néhány pontját, egy-két szakaszát vélem felfedezni".

Berecz András kutatásának tárgya ezúttal a testvérét fel nem ismerő lélek, az embert fel nem ismerő ember: a művész medvebőrbe, filemile tollba, aszott kicsi ember bőrébe bújva brummogva csipogva, suhogva, eget-földet szántva éli át a testvérszeretet és testvérgyűlölet mítikus állapotait.

Az albumon közreműködik Kovács Nóra, Kovács Judit, Navratil Andrea, Demeter László, Dsupin Pál és Szabó Dániel. Az 58 éves Berecz András dalaiban és meséiben leggyakrabban a magyar történelem eseményeit idézi fel. A millenniumi ünnepi évben jelentette meg a Kőkertben liliom című CD-jét, amelynek énekei a vérszerződéstől a Szent Korona-szövetségig követték nyomon a magyarság útját, sorsának alakulását.

További lemezei: A szél patkójától a kő is szikrázik, Kalotaszegi mulatónóták, Megütik a dobot, Szegen csengő, Sinka-ének, Legényes, Sördal (csuvas népdalok magyarul), Hazakísérlek (Gyergyó régi népzenéjéből), Angyalfütty.
1997-ben néprajzi tanulmányt írt a néphagyomány ismeretlen zeneesztétikájáról Bú hozza, kedv hordozza - Magon kőtt énekesek iskolája címmel.

Megjelent még a Rokonok söre (csuvas népköltészet (2001), a Felítő (népdalok, mesék, 2003), a Vallomások, párbeszédek, képek a hagyományos dalolásról, éneklésről címmel is kötete. Hagyományőrző munkásságát 1985-ben a Népművészet Ifjú Mestere, 1990-ben a Magyar Művészetért díjjal, 1993-ban a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel, 2005-ben Prima Díjjal, 2010-ben Budapestért díjjal, 2011-ben Kossuth-díjjal ismerték el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com