Húsz év után új kötet jelent meg a koronázási palástról

A Magyar Nemzeti Múzeum legikonikusabb tárgyáról, a koronázási palástról húsz év után új önálló kötet jelent meg a múzeum gondozásában - közölte az intézmény kedden az MTI-vel.Tóth Endre A koronázási palást című, gazdagon illusztrált könyve azért különleges, mert a koronázási palást valamennyi, abban közölt reprodukciója a múzeumban tavaly végzett, teljes felületű, nagy felbontású digitalizálás felvételein alapul. A fotók minden eddigi reprodukciónál részletgazdagabb és valósághűbb képet nyújtanak a palást alakjairól - olvasható a múzeum közleményében.
    

Tudatták, hogy a könyv további illusztrációin az első ezredforduló időszakának néhány látványos tárgya mellett a palást legelső újkori ábrázolásai: metszetek, rajzok, festmények és néhány különleges 20. századi fénykép is látható. A könyv kimondottan a nagyközönség számára íródott. Szerzője lényegre törően és közérthetően összegzi a koronázási jelvényekkel, köztük a palásttal kapcsolatos több évtizednyi kutatását. Az olvasó végigkísérheti a palást útját a miseruha készítésétől a koronázási szertartásokban játszott szerepén át kalandos sorsáig és múzeumba kerüléséig.
    

A szerző külön fejezeteket szentel az eredeti miseruha ábrázolásainak és az ábrázolások szerkezetét meghatározó koncepciónak, valamint választ keres arra is, hogy milyen események és megfontolások állhattak a miseruha készítése és felajánlása mögött - emelték ki a közleményben. Felidézték: a koronázási palást önmagában tekintve is a korai magyar történelem, egyháztörténet és művészet egyik legbecsesebb emléke, amely rendkívül sérülékeny anyaga ellenére ezer éven át megőrződött. Az egyetlen olyan ismert tárgy, amely minden kétséget kizáróan első, szentként tisztelt királyunkhoz köthető. Épp emiatt válhatott a Szent István király és Gizella királyné által adományozott miseruhából koronázási palásttá, koronázási jelvényként pedig nemzeti ereklyévé.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com