Káel Csaba: minden eddiginél sűrűbb a Müpa idei évada

Minden eddiginél sűrűbb a Müpa 2016-17-es évada, melynek során világsztárok érkeznek és új programsorozatok is indultak - mondta az MTI-nek Káel Csaba vezérigazgató. A Müpa vezetője emlékeztetett arra, hogy az intézmény a 2015-16-os szezonban ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. "Akkor úgy gondoltuk, azt a programsűrűséget nem lehet meghaladni, de a mostani évad a jelek szerint mégis képes lesz erre" - jegyezte meg Káel Csaba, aki szerint ez is mutatja, hogy a "Müpa brand" mára mind hazai, mind nemzetközi szinten komoly márkává fejlődött.

Európai turnéja során egyre több művész már előre betervezi a Müpát; a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem akusztikája miatt mind a zenekarok, mind az énekesek nagyon szeretnek itt fellépni - hangsúlyozta a vezérigazgató. Mint hozzátette, a vendégművészek nagyon kedvelik a Müpa közönségét is, szinte minden fellépő megemlíti, hogy szakértő és szívélyes közönséggel találkozott itt.

Káel Csaba kiemelte a 2016-ban indult, és idén is zajló Bartók-évet: elmondása szerint Bartók Béla életműve igazi nemzeti kincs, a magyar komponistát a 20. század legnagyobb zeneszerzői között tartják számon.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemcsak Bartók saját szerzeményeire, hanem zenei gyűjtéseire, feldolgozásaira is érdemes figyelni, nem beszélve a Bartók inspirációja nyomán létrejött munkákra, életművekre - hívta fel a figyelmet a Müpa vezetője, hozzátéve: ebből a szempontból is fontos volt egy új világzenei fesztivál, a Budapest Ritmo elindítása 2016 őszén, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében.

Káel Csaba emlékeztetett arra, hogy 2017 Kodály-év lesz, így a CAFe Budapest és a Budapest Ritmo is fókuszába helyezi idén a Bartók Bélával jó barátságot ápoló Kodály Zoltán munkáit, de már a Budapesti Tavaszi Fesztivál is több síkon bemutatja az életművet: a Magyar Állami Népi Együttes Hommage a Kodály címen mutat be új produkciót, a Háry Jánost pedig Kodály Zoltán keresztfia, Palló Imre vezényli a Müpában.

A vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy 2016 őszén is sikerült új világsztárokat - például Anna Nyetrebkót - a Müpába csábítani, sokan pedig a Müpa meghívására tértek vissza Budapestre, így például Cecilia Bartoli. A 2017-es év első hónapjainak programja is erősnek ígérkezik: fellépnek a New York-i Filharmonikusok, Valerij Gergijev és a Mariinszkij Színház Zenekara, a Régizene Fesztivál keretében mások mellett Philippe Jaroussky, Simone Kermes és a Fabio Biondi vezette Europa Galante. Koncertet ad a lipcsei Tamás-templom Fiúkórusa, valamint a világhírű operaénekes, Marcelo Álvarez, fellép Cameron Carpenter az Academy of St. Martin in the Fields zenekarával, a júniusi Wagner-napok egyik idei érdekessége pedig a Rienzi koncertszerű előadása lesz Sebastian Weigle vezényletével.

A könnyedebb műfajok rajongóinak is akad azonban sok különlegesség: 2017 első felében koncertet ad többek között Brad Mehldau, a Snétberger Ferenc Trió és Nils Petter Molvaer, John McLaughlin & The 4th Dimension, Mariza és Chilly Gonzales. Káel Csaba hozzáfűzte: a 2016-17-es sorozat kiemelt előadói Baráti Kristóf hegedűművész és a Szegedi Kortárs Balett, akik a szezon során több alkalommal mutatkoznak be a közönségnek.

Ebben az évben is folytatódnak a koprodukciók: a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és a Müpa január végén Brahms-maratont rendez, majd szeptemberben az Európai Hidak fesztiválon Spanyolország kerül a középpontba a BFZ és a Müpa közös szervezésében. Idén már tizedik alkalommal rendezi meg az intézmény a Jazz Showcase-t, a májusi Jazztavasz során pedig a műfaj olyan sztárjai lépnek fel a Müpában, mint Dee Dee Bridgewater.

Káel Csaba hangsúlyozta: a Müpa küldetése, hogy a minőségi kultúrát minél szélesebb körben terjessze, a programszerkesztés és a kommunikáció terén is nyitva a különböző műfajok és generációk irányába. A Literárium című kortárs irodalmi programjai mellett az elmúlt évben a Müpa verssorozatot is indított több teátrummal együttműködve, az ifjú kritikusok számára pedig Karc-díj címmel hirdetettek pályázatot.

A Jazzrajongók című sorozatban más művészeti ágakból érkezők találkoznak jazz-zenészekkel, a Szenvedélyem című ifjúsági matinésorozatban pedig a szakmájukban jeleskedő előadók vallanak munkájukról, szenvedélyeikről - hívta fel a figyelmet a tíz művészeti ág produkcióit kínáló intézmény előadásaira Káel Csaba.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com